Címlap Baranya Hagyta meghal...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emberölés miatt jogerősen hat hónap – egy évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az idős asszonyt, aki nem hívott segítséget rossz egészségi állapotban lévő fiához, ezzel a férfi halálát okozta 2021 novemberében.

A vádlott 77 éves nő és fia, a sértett egy romos házban élt Baranya egyik falujában. Mindketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, de kettejük életvitelében e téren a férfi volt meghatározó: naponta küldte anyját italért, ha pedig a nő nem hozott, szidalmazta, néha meg is verte őt.

A rendkívül rossz egészségi állapotban lévő, de minden segítséget elutasító férfi 2021 egyik novemberi estéjén leesett a heverőről, és ittassága, valamint gyenge fizikuma miatt nem tudott önerőből felállni. A vádlott az egyik szomszédjához fordult segítségért, aki viszont nem tudott segíteni, ezért másik szomszédhoz irányította őt, oda azonban a nő már nem ment át. Fiát megkérdezte, hívjon-e segítséget, ő viszont ezt megtiltotta, helyette elküldte anyját borért.

A vádlott nem értesítette a mentőket, nem hívott orvosi segítséget és mástól sem kért segítséget. A férfi így a fűtetlen szoba padlóján feküdt és két nap után anyja észlelte, hogy meghalt.

A Pécsi Törvényszék a vádlottat első fokon gondatlanságból elkövetett emberölés miatt hat hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

Az ügyész eltérő minősítésért és a büntetés súlyosításáért bejelentett fellebbezése folytán eljáró táblabíróság a nő cselekményét emberölésre minősítette, a szabadságvesztést – végrehajtásának elrendelése esetén – börtönben rendelte végrehajtani, a próbaidő tartamát viszont egy évre enyhítette.

Az ítélet jogerős.

(Fotónk illusztráció: MTI/Cseke Csilla)