A város szívében, a Széchenyi tér közvetlen közelében történt a késelés
Címlap Krimi Késelés a péc...

Életveszélyes sérülést szenvedett az a férfi, akit június 20-án, pénteken este megkéseltek a pécsi belvárosban, a Széchenyi tér alatt. A rendőrség két tizenéves fiatalt vett őrizetbe.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Pécsett, a belvárosban találkozott össze június 20-án 21 óra 30 perc körül egy 16 éves fiú, valamint 18 éves bátyja egy ismerősükkel, akit szóváltást követően bántalmazni kezdtek. A bántalmazás során a fiatalkorú többször megütötte, majd megrúgta a földre került sértettet, testvére pedig késsel megszúrta őt. Az elkövetők ezt követően elhagyták a helyszínt. Az eset során a sértett súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeképpen azonosították, majd másnap délelőtt elfogták a két fiatalt, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt nyomoz ellenük a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.