Címlap Baranya Lovas kocsiva...

Lovas kocsival (!) fizette volna tartozását – csak épp a tulaj tudta nélkül

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tartozását akarta rendezni egy 27 éves dencsházai férfi azzal, hogy a kölcsönkapott lovaskocsit a tulajdonos tudta nélkül továbbadta – adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság.

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök szeptember 20-án azt a 27 éves dencsházai férfit, aki a gyanú szerint még februárban kölcsönkérte egy ismerőse lovaskocsiját.

A kölcsönkapott lovaskocsit a nyár folyamán azonban tartozás fejében odaadta egy harmadik férfinak anélkül, hogy erről a tulajdonos tudott volna.

A lovaskocsit a rendőrök a harmadik férfi házának udvarán megtalálták, a 27 éves férfi ellen sikkasztás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.

(Borítóképünk természetesen illusztráció)