Mágocson kiderült, hogy a tyúkól nemcsak a baromfiknak hasznos

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tyúkólba rejtette a lopott tárgyakat egy tolvaj

A tyúkólba rejtette ismerőse vagyontárgyait egy férfi Mágocson, majd azt állította, hogy ellopták azokat. Az ügy iratait a rendőrök a napokban átadták az ügyészségnek.

Lopás miatt nyomoztak a komlói rendőrök egy mágocsi férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a 33 éves férfi 2020. november 19-én a délelőtti órákban egy hozzá érkező ismerősének azt állította, hogy annak motoros fűrészét, valamint egyéb vagyontárgyait bepakolta a saját házába.

Ez azonban nem volt igaz, mert a férfi azokat nem vitte be a házba, hanem lopási szándékkal elrejtette a tyúkólban. Amikor a sértett az értékeit nem találta a házban, a férfi azt mondta neki, hogy azokat ellopták.

Hamar túladott az vagyontárgyakon

A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd kihallgatták gyanúsítottként. A férfi elismerte a bűncselekményt, és elmondta azt is, hogy az ellopott értékeket már eladta.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

Előző sztori

Mesterré válna? Most itt az esély!

Következő sztori

Odavan az internet népe ezekért a szerencsétlenül kinéző, de népszerű madarakért!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1