Címlap Krimi Nyomoznak a Z...

Nyomoznak a Zsolnay Shop-ügyben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Zsolnay Shophoz kötődő ügyben a rendőrség nemrég gyanúsítást közölt, a bíróság pedig elrendelte az érintett vagyonának zár alá vételét – tudta meg a Pécs Aktuál. A szóban forgó ügy a ZSÖK NKft. korábbi vezetéséhez és a Zsolnay Shophoz kötődik – az önkormányzat szerint.

Az ügy lényege az, hogy a ZSÖK Nkft. és egy vállalkozás 2018. október 12-én együttműködési megállapodást kötött. Ennek tárgya a ZSÖK Nkft. által a Zsolnay Kulturális Negyedben üzemeltetett Zsolnay Shop „szakmai felügyelete” volt.

A gyanú szerint azonban ez a szakmai felügyelet mindössze abban nyilvánult meg, hogy az együttműködő cég ügyvezetője a nyitvatartási időben a boltban tartózkodott.

A szakmai felügyelet fejében ugyanakkor az együttműködő cég hozzájutott a ZSÖK Nkft. részére a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. által kifizetett bizományosi díj 94 %-ához. Eközben a ZSÖK Nkft. viselte a boltban dolgozó három alkalmazott összesen évi 9,6 millió forint összegű bérét és bérköltségét.

A boltban nemcsak Zsolnay termékeket árultak, hanem az együttműködő partner ékszereit is. Ebben a tevékenységben is közreműködtek időszakonként a ZSÖK által fizetett munkavállalók. A bolt önkormányzatnak fizetett haszonbérleti díját, a bolt működése során felmerülő összes rezsiköltségét, valamint a bolttal kapcsolatos csaknem 6 millió forintos reklámköltséget is a ZSÖK állta.

Az ügyben november 8-án a rendőrség gyanút közölt az együttműködő cég ügyvezetőjével, a bíróság pedig november 18-án elrendelte a gyanúsított vagyonának zár alá vételét, ami a gyakorlatban egy lakóingatlan tulajdonrészét és egy lakossági bankszámlát érint. Az ügy 13,75 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott az önkormányzat tulajdonában lévő ZSÖK NKft-nek.

Az ügyben várhatóak további lépések, a megvádolt cég álláspontja ugyanis egyelőre nem ismert, azt nem közölte az önkormányzat. Lapunk felveszi a kapcsolatot az érintett céggel, hogy ismertetni tudjuk az ő álláspontjukat is.