Otthon nevelte a kis mariskáit, bilincs lett a vége

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 38 éves helyi férfit gyanúsítanak kábítószer birtoklással a mohácsi rendőrök - írta meg a police.hu.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei június 29-én délután vontak intézkedés alá egy mohácsi áruház parkolójában egy 38 éves helyi férfit, mivel vele szemben felmerült annak a gyanúja, hogy otthonában kábítószert termeszt – derül ki a rendőrség közleményéből.

A helyi zsaruk a gyanusított udvarán 5 tő kábítószergyanús növényt, valamint bruttó 26 gramm növény származékot, feltehetőleg marihuanát találtak és foglaltak le. A 38 éves férfi elfogása után előállították a kapitányságon, majd kihallgatták. Kábítószer-gyorstesztet végeztek rajta, ami pozitív lett THC-ra – mondta el a rendőrség hivatalos honlapján.

Ellene kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Előző sztori

Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk

Következő sztori

Leszedhetik a mohácsi polgármestert jövő héten

Legutóbbiak innen: Krimi