Címlap Krimi Részegen szúr...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy német állampolgárságú nő letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nő és élettársa, a sértett férfi, német állampolgárok, egy baranyai kistelepülésen élnek. Mindketten italozó életmódot folytatnak. Január 27-én vendégül láttak egy férfit, mindhárman szeszesitalt fogyasztottak. Eközben a gyanúsított több alkalommal megfenyegette élettársát azzal, hogy megöli. A veszekedések során a gyanúsított a szobából a konyhába ment, konyhakést vett magához, majd a fotelban ülő sértettet hasba szúrta.

A vendégül látott férfi észlelte az eseményeket és azonnal értesítette a mentőket. A sértett a szúrás következtében életveszélyes sérülést szenvedett, jelenleg kórházban ápolják.

A bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a német állampolgárságú gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárás alól igyekezne kivonni magát, illetve a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személyeket igyekezne befolyásolni ezzel veszélyeztetve a bizonyítást, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés érdekében jelentettek be fellebbezést. A határozat nem végleges.