Címlap Krimi Több mint két...

Több mint kétmilliárdot mosott tisztára egy bűnbanda, a komlói rendőrök lekapcsolták a maffiát

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája nemrég zárta le annak a pénzmosási ügynek az aktáját, aminek a nyomozását két évvel ezelőtt még a Komlói Rendőrkapitányság kezdte el. Az úgynevezett számlaváltós csalásokon keresztül külföldről megszerzett pénzösszegek nagy része a sértettekhez visszakerülhetett.

A szervezet tájékoztatása szerint a Komlói Rendőrkapitányság bűnügyesei kezdték meg még 2020 nyarán a feltérképezését annak a bűnbandának, amelyik külföldről csalásokkal megszerzett pénzösszegek tisztára mosására specializálódott. A bűnszervezet tagjai mindezt úgy végezték, hogy külföldi cégek számítógépes rendszereibe beférkőztek, majd a cég egyik üzleti partnereként kiadva magukat megtévesztették a megrendelőt, akinek aztán az eredeti üzleti partnerrel megegyező, néhány karakter eltérést tartalmazó magyarországi társaság bankszámla számát adták meg, mint teljesítési célszámlát. 

Így zajlott a pénzmosás

Ehhez kétféle módon használtak fel cégeket:

  • Egyrészt volt olyan gazdasági társaság, amit kimondottan erre a célra hoztak létre. Emögött semmilyen valós gazdasági tevékenység nem állt, a vállalkozások csak névleg működtek, és csak a pénzösszegek elrejtéséhez, elidegenítéséhez használták fel azokat.
  • Másrészt kapcsolatba léptek olyan cégekkel, amelyeknek bizonyos ellenérték fejében megszerezték a bankszámla számait, és arra utaltak át a különböző összegeket, amiket aztán onnan felvettek. Így kvázi egyfajta célállomásként felhasználva őket.    

A konspirált módon működő illegális pénzügyi hálózat teljes feltérképezéséhez tavaly év elején a komlói nyomozók mellé becsatlakoztak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal Nyomozó Osztály munkatársai is, míg a szervek közötti együttműködést az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálta. Mindezen kooperáció hátterét az adta, hogy a Komlói Rendőrkapitányság már az ügy elején nagy hangsúlyt fektetett a sértettek kárának megtérülésére, és a bűnös úton szerzett vagyon visszaszerzésére.

Sikeres művelet

Az eljárás alatt tucatnyi – többségében külföldi – sértett sérelmére elkövetett csalásból származó pénz útját sikerült a komlói és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak beazonosítani, majd zárolni. Az összehangolt akcióknak köszönhetően a rendőrök összesen 18 elkövetőt fogtak el: két nőt és 16 férfit. Mint azt a nyomozás megállapította, a bűnbanda élén a 29 éves budapesti L. László állt, míg a csapat második embere a 49 éves budapesti D.M. Krisztián volt. A hierarchiában alattuk állókat olyan szervezett módon irányították, hogy tételesen le volt osztva, kinek mi a feladata.

A bűnszervezetben voltak olyanok, akik a számításba jöhető cégeket keresték fel, majd tárgyaltak velük arról, hogy bankszámláikat használhassák, de voltak olyanok is, akik az újdonsült vállalkozások létrehozásáért feleltek, míg megint mások strómanként vettek részt az üzletekben, és csak a nevüket adták a cégek megalapításához, ugyanakkor a bűnszervezet tagjai voltak ügyvédek is, akik a cégalapítások jogi hátterét biztosították, míg a sor végén a pénzt felvevők álltak. 

A banda két fő tagját bűnszervezet tagjaként üzletszerűen elkövetett pénzmosással gyanúsították meg a nyomozók, míg a banda többi tagjának különböző bűncselekmények miatt kell felelnie: így közokirat-hamisítás, csalás, pénzmosás.  

A két évig zajló és mindenre kiterjedő, alapos nyomozásnak köszönhetően összesen 2 312 980 000 forintot sikerült a rendőröknek zárolniuk, majd lefoglalniuk. A vagyon nagy része időközben már vissza is került a sértettekhez, így kártalanításuk döntő többségében megvalósulhatott.

A nyomozást pár héttel ezelőtt a KR NNI VVH befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Pécsi Járási Ügyészségnek.