Címlap Krimi Ütötték-verté...

Ütötték-verték, éjszakára az erdőbe vitték, hogy megleckéztessék a tanulási nehézséggel küzdő gyermeket

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első osztályos fiú tanulási nehézségekkel küzdött, a 38 éves anya és 29 éves párja ezért testileg és lelkileg is bántalmazta. Vádat emeltek ellenük.

Kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak

Kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség egy 38 éves anya ellen, 29 éves párjának pedig védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és becsületsértés vétsége miatt kell felelnie. A pár a nő tanulási nehézségekkel küzdő legkisebb gyermekét testileg és lelkileg is bántalmazta.

Nem tett jót a digitális oktatás

A vádirat szerint az asszony a vele szerelmi kapcsolatban álló férfit 2020 februárjában mutatta be az akkor 17, 14 és 8 éves gyermekeinek. Párja ezután rendszeres látogatója lett a családnak, a gyermekekkel is napi kapcsolatba került.

Amikor azonban 2020 márciusában elkezdődött a digitális oktatás, a vádlottak a tanulási nehézségekkel küzdő első osztályos gyermektől rendszeresen számon kérték a házi feladatot, majd a lecke hiányosságai miatt rendszeresen szidalmazták, büntették. Megvonták tőle a szabadidős tevékenységeket, nem kapott édességet, elvették a kedvenc játékait.

Előfordult az is, hogy a nő barátja arcon, tarkón ütötte a gyereket, meghúzta a fülét, fakanállal körmöst adott neki, amelyben az asszony nem akadályozta meg, sőt volt, hogy ő maga is pofon ütötte a kicsit. A testvérüket ért bántalmazásnak a két másik gyermek is többnyire a tanúja volt, és kérlelték a vádlottakat, hogy ne bántsák az öccsüket, akinek, hogy védjék, többször segítettek is a házi feladat elkészítésében.

A bántalmazások egy hónap alatt úgy elfajultak, hogy hogy a gyermekkel 2020. április 17-én este 10 óra után, a délutános műszakból hazaérve mutattatták meg a leckét, majd miután hibákat találtak, szidták és megütötték. Az idősebb testvérek hiába kérték, hogy hagyják abba a bántalmazást, a vádlottak elhatározták, hogy megleckéztetik a kisfiút.

Testvérei hívták a nagynénit, hogy segítsen

Felszólították, hogy öltözzön, mert kiviszik az erdőbe a vaddisznókhoz. Miután elhagyták a lakást, a testvérek telefonon a nagynénjüktől kértek segítséget, aki a családjával együtt elindult hozzájuk. Eközben a nő és a férfi a gyermeket a noszlopi erdőbe vitte, kiszállította a gépkocsiból, majd elhitetve, hogy éjjel 11 óra körül otthagyják, elhajtottak a helyszínről. Pár perc múlva visszamentek érte, amikor a férfi újból megütötte és meg is rúgta a gyermeket, az anya pedig mindezt végignézte. Hazaérve Ajkára, a rokonok már vártak rájuk, s mindhárom kiskorút magukkal vitték, hogy édesapjuknak adják át őket.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, az anya esetében pedig azt is indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el minden olyan foglalkozástól, melynek keretében kiskorú nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.