Címlap Kultúra 94 éves a péc...

94 éves a pécsi zenekar, amely újra koncertezik a napokban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Vasasi Bányász Fúvószenekar 2023. április 22.-én 18:00 órakor a  Szivárvány Gyermekházban tartja tavaszi hangversenyét.

Három év után most lépnek ismét a közönség elé nagy koncerttel. Hogy miért is volt ez a kihagyás? Mindenki emlékszik a bezártság idejére. A zenekar tagjai azonban akkor sem tették le a hangszert – és amikor kicsit is enyhült a járvány okozta bezártság – ismét beindultak a próbák, majd a fellépések is, kisebb koncertek, térzenék.

A zenekar összetétele az utóbbi öt év alatt teljesen átalakult. Bár egy nagy hagyományokkal bíró 94 éves együttesről van szó, „korához képest” rendkívül fiatalos a társaság, átlagéletkoruk 23 év. A zenekar jelenlegi tagjai főleg egyetemisták, nagygimnazisták és fiatal felnőttek. Néhány kolléga a „régi Vasasi Zenekarból” a mai napig is a zenekar aktív tagja.

Áprilisi koncertjükön egy igazán izgalmas műsort hallhatunk tőlük „Party–túra” címmel.

Zenés utazásra hívják a közönséget, amely a Guns N’ Roses „Dzsungeléből” indulva Mongólián, Mexikón és egy hamisítatlan perzsa vásáron keresztül repít majd mindnyájunkat egy fergeteges Blues Brothers koncertig!

smart

A modern hangszerelésű, populáris, de emellett igényes műsorösszeállítású hangverseny minden fúvószene kedvelő számára tartalmas szórakozást kínál!

Az esten közreműködik a Vasasi Csillag Mazsorettcsoport – művészeti vezető Kelemen Csilla.

A zenekar karnagya Vucseta László

A Vasasi Bányász Fúvószenekar szeretettel vár minden érdeklődőt!

Április 22. 18:00  Kulturális Központ –Szivárvány Gyermekház Pécs Dr. Veress Endre u. 6.

2019 novemberi koncertből :