Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Dél-dunántúli Építészkamara kezdeményezte, hogy emléktábla kerüljön Breuer Marcell szülőházára. A lézergravírozott finombeton tábla az Irgalmasok utcája 4. szám alatti épület bejárata mellett látható. Az M21 galériában Breuer legismertebb épületeinek makettjei, tervrajzai és fotódokumentumai mellett műtárgyak, dokumentumok és bútordarabok is láthatók.

Breuer Marcell 1902. május 21-én Pécsen született, majd nevelkedett. Az érettségi után elhagyta a várost, 1920-tól a bécsi Művészeti Akadémián tanult szobrászatot, amit gyorsan abba is hagyott, és átköltözött Németországba, hogy a weimari Bauhaus-iskola asztalostanítványa legyen. Első jellegzetes, egyedi csőszékét is az itt eltöltött négy év alatt tervezte.

Emléktábla-avatás az Irgalmasok utcájában

Először bútortervezőként szerzett nevet magának, majd miután 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, építészként vált ismerté. A kiállítás ezeket a kettősségeket villantja fel: a bútortervező és brutalista építész stílusjegyeit, a világpolgár és Magyarország kapcsolatát.

Az 50-es években több mint 70 családi házat tervezett szerte a világban, sok építész szerin kár, hogy nincs épülete Pécsen. Magyarországon sem áll épülete, Pécsre is csak tervezett egy házat, de halála előtt már nem tudta megépíttetni.