Fotós hírességek és különleges kísérlet is várja az érdeklődőket a Pécsi Fotóheteken!

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Novemberben rendezik meg a városban a Pécsi Fotóhetek 2020 nevű eseményt, amelyet Schreck Mónika (Mo) szervez. A kiállításon az ország különböző alkotói- és fotóművészeinek a képeit láthatjuk majd, akik között számos pécsi szereplő is jelen lesz. Hogy mi is pontosan a Pécsi Fotóhetek 2020 és mi a célja? Mo elmesélte nekünk.

A fotókiállítás rendezvénysorozat november 4-én veszi kezdetét Pécsen, a Trezor Rendezvényházban. Az eseményt Jager Viktor munkáival nyitják meg, az alkotó külön érdekessége, hogy filmes géppel dolgozik, illetve saját maga nagyítja fel a fotókat. Az eseményen különböző, régi fényképezőgépeket is megtekinthetnek majd az arra kíváncsiak.

Jager Viktor: Bogi – analóg

Ezt követően egy hónapon át, majdnem minden nap egy új kiállítás nyílik meg a város különböző kávézóiban, rendezvény- és szórakozóhelyein. A Pécsi Fotóhetek kiemelt eseménye november 5-én lesz, amikor is az M21 Galériában ötven fotóművész lesz jelen munkáikkal karöltve.

Emellett a program egyik érdekessége a november 6-án debütáló Ries Abigél, akinek képeit az I Love Pécs Caféban lehet majd szemügyre venni. Ries Abigél is jelen lesz a megnyitón.

A szentendrei származású építészmérnök kiállításának a címe YMAGO.

Számomra a mindenki által érzékelhető „kép” átváltozását, teljes átalakulását jelképezi. Az átalakulás során az eszköz a fotózás, az átalakító pedig az egyén, aki az adott pillanatot saját magán átszűrve jeleníti meg képein, képzetein

– fogalmaz Ries Abigél.

Fotó: Ries Abigél

Az utolsó bemutató november 20-án lesz a Reggeliben este 7 órakor. Különleges lezárása lesz a Pécsi Fotóheteknek, ugyanis a szervezők külön meglepetéssel készülnek.

Mo elmondta, hogy egy eddig nem igen látott kísérletet fognak csinálni, amely a fotográfia és a képzőművészet közötti átjárhatóság határait feszegeti.

A kiállítások nagyjából egy hónapig lesznek látogathatóak, illetve minden szerdán fotózással kapcsolatos filmeket – kifejezetten művészfilmeket – fognak vetíteni az esemény nyitóhelyén.

A fotók témáját illetően teljesen szabad kezet kaptak az alkotók.

Szóval nagy valószínűséggel a Tv-toronyról nem fognak látni képet az arra kíváncsiak, de a kultúrharcos szervező elmondta, számára fontos volt, hogy a kiállított képek és a kiállítási hely atmoszférája összhangban legyen.

A záróesemény egy aukció lesz, amit december 4-én, 17:00-kor fognak megrendezni – itt lehet majd licitálni az M21 Galériában bemutatott képekre.

Na, de ki is pontosan Mo és miért csinálja?

A székesfehérvári születésű Schreck Mónika – Gelencsér Ferenc fotóművész lánya – még 1999-ben költözött Pécsre és itt is tanulta ki szakmáját, a fotózást. 2006-ban Hongkongba költözött, majd 14 év után hazajött Pécsre és itt kezdett új életet.

Schreck Mónika (Mo) – Nagyon fontos számára, hogy különböző tehetségeknek is teret adhasson. Fotó: Kiss László

A hazaköltözést követően új lehetőségeket keresett. Egy pécsi rendezvény után elvetette annak a gondolatnak a magját, amiből végül kicsírázott a Pécsi Fotóhetek rendezvény.

Mikor hazajöttünk szerettem volna valami olyanba kezdeni, ami egyedülálló a városban és persze kapcsolódik a fotográfiához. Úgy tudom Pécs számára mindig is fontos volt a fotográfusok szellemisége

– mesélte a Pécs Aktuálnak Mo.

Közel egy éve kezdték el szervezni a Pécsi Fotóheteket, ami úgy néz ki, hogy most meghozza gyümölcsét. Úgy gondolja, hogy remek kezdeményezés ez a kiállítás sorozat ahhoz, hogy az alkotók és a közönség közti hidat kiküszöbölhessék.

Hiányzik számára az alkotók és a látogatók közötti kommunikáció, misszióként tekint arra, hogy most ezeket a „falakat” ledöntse.

Azt gondolom, hogy a fotográfia érzelmeket vált ki, ami számomra egy nagyon fontos dolog. Szeretném ösztönözni az embereket, hogy fotózzanak minél többet, de ne fotózzanak le mindent

– tette hozzá.

Mindezek mellett más művészeti ágazatokat is szeretne beépíteni a rendezvénybe.

Mo számára fontos a szitakötő, mely a fényhordozás egyik szimbóluma. Ez áll legközelebb lényéhez. Készítette: Honfi Krisztina

A jövőre nézve Mo a most megszerzett tapasztalatok és élmények alapján szeretné minden évben megrendezni a Pécsi Fotóheteket. Rendkívül pozitívan áll a dolgok elébe és kíváncsian várja, hogy mi az, amit még itthon meg tud valósítani, el tud érni.

Előző sztori

Közelítünk a 40 millió fertőzötthöz világszerte

Következő sztori

Egyelőre maradnak a dézsás növények a pécsi köztereken