Címlap Kultúra Három ősbemut...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tizenkét premierrel – köztük klasszikus és kortárs darabok bemutatásával – várja közönségét következő évadában a Pécsi Nemzeti Színház, amely hétfőn kezdi meg bérletárusítást – közölte a teátrum.

Az évad a nagyszínházban indul: a Pécsi Balett társulatával koprodukcióban adják elő a művészek A három testőr – avagy a királyné nyakéke című táncjátékot két felvonásban a Harangozó-díjas Vincze Balázs rendezésében.

„Parttalan művészkedés” jellemzi az évad egyik ősbemutatóját, amelynek keretében Vinnai András és Nagy Péter István: Vízkereszt vagy amit forgattok című, William Shakespeare majdnem azonos című színművének felhasználásával megírt darabját tekintheti meg a publikum Nagy Péter István rendezésében.

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek 2. című zenés komédiáját az olasz slágerek, az önfeledt nosztalgiázás és a retro kedvelőinek Vidákovics Szláven rendezi, majd egy bohózat kerül színpadra: A hőstenor című, Ken Ludwig által írt művet Lipics Zsolt rendezi.

A Kossuth-díjas Bozsik Yvette Kurt Weill és Bertolt Brecht: Koldusopera című zenés társadalmi szatíráját állítja színpadra, míg a következő évad utolsó nagyszínházi bemutatója Vidákovics Szláven rendezésében Móricz Zsigmond: Rokonok című regényéből készült azonos című dráma lesz.

A kamaraszínházban két új gyermekeknek és családoknak szóló bemutató várható: Erich Kästner: Emil és a detektívek zenés kalandjátékát Tóth András Ernő rendezi, az Óz, a nagy varázsló című mesebalettet a pécsi tánctársulat adja elő.

Két ősbemutató is kerül a kamarába. Fejes Szabolcs, az SZFE harmadéves egyetemi hallgatójának rendezésében a Hazám, hazám című sajátos operabeavatót, Tóth András Ernő rendezésében Háy János a Délvidék című produkcióját láthatja a közönség, a művet a szerző a színház felkérésére írta.

Martin McDonagh filmjei, darabjai napjaink népszerű remekei, ezek közül a Vaknyugat című kerül színre Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas rendező iránymutatásaival szintén a kamarában.

A csendes, elmélyülésre alkalmas monodrámák kedvelői sem maradnak produkció nélkül: a friss Kossuth-díjas Visky András darabját, a Júlia – párbeszéd a szerelemről című személyes családi tragédiákat bemutató drámát Füsti Molnár Éva adja elő az N. Szabó Sándor Teremben.