Címlap Kultúra Különleges el...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Öt nap alatt nyolc társulattal találkozhat a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó közönsége szeptember 12. és 16. között – közölte a szervező Pécsi Balett.

A tánctársulat közleményben jelezte, hogy a hagyományos pécsi táncünnep idén is a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg a Pécsi Nemzeti Színház épületében és a teátrum előtti téren.

Szeptember 12-én, csütörtökön a GG Tánc Eger és a Feledi Project indítja a táncfesztivált a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházában egy-egy nagy klasszikus történet kortárs táncszínházi adaptációjával. Az est első részében az Ahogy tetszik újratöltve, a második részben a Car(wo)men című egyfelvonásos koreográfiákat mutatják be a meghívott társulatok.

Egy nappal később az M Studio érkezik Sepsiszentgyörgyről, amely néhány éve a LIFT című produkciójával nagy sikerrel mutatkozott be Pécsen. Az erdélyi társulat most Fren_Ák koncepciójával és koreográfiájával, a [email protected] című produkcióval érkezik.

Szombaton a Pécsi Balett tartja nagyszínpadi bemutatóját: A három testőr – avagy a királyné nyakéke című vadonatúj táncjátékuk a közlemény szerint izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató produkció lesz, és minden korosztályhoz szól.

Szeptember 15-én a Kamaraszínházban a három évtizede alakult Bozsik Yvette Társulat legendás, Lakodalom című előadását a szünet után a PB2 Company megrázó, Trianon – egy magyar táncelégia című produkciója követi, az est zárásaként pedig a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Nagyvárosi Vándorok című vadonatúj tánckoncertjét. A tánctalálkozó záró napján a Szegedi Kortárs Balett Fekete hattyú című balett-thrillerét láthatja a közönség.

A rendezvényt idén is kíséri a TáncSzínTér, amelynek keretében pécsi táncstúdiók mutatkoznak be az érdeklődőknek.

A Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló rendezvényről és a jegyekről bővebben tanctalalkozo.hu oldalon lehet olvasni.

(Pécsi Balett, fotó: Borbás Betti)