Címlap Kultúra Új helyszínek...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint száz program, nemzetközi fényfestő verseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.

A pécsi székesegyház péntektől lesz megvilágítva

A rendezvény egyik legjobban várt eseménye idén is a nemzetközi, pénzdíjazásos Zsolnay Light Art Fényfestőverseny lesz: ennek keretében a pécsi székesegyház monumentális homlokzatát keltik életre háromdimenziós, mozgó fényalkotásaikkal spanyol, francia, német, thaiföldi és magyar fényművészek. A – nagyjából 5-5 perces – versenyalkotásokat pénteken és szombaton öt-öt, vasárnap egy alkalommal lehet megtekinteni.

Fénylátványosságok 20 helyszínen

A Fény útján a pécsi belváros 20 helyszínén láthatók majd fénylátványosságok, így Pécs ikonikus tereit, épületeit – mint a dzsámi, a Jókai tér vagy a Pécsi Nemzeti Színház – ragyogja be fényfestés, továbbá fényinstallációt kap a héten megnyíló új Pécsi Vásárcsarnok is.

Fényszőnyeg és teniszmeccs

A Pécsen született Victor Vasarely világhírű képzőművész előtt két alkotással is tisztelegnek: az alkotó képi világát továbbgondolva „szőnek fényszőnyeget” a Janus Pannonius utcában a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai, míg a másik alkotás egy Vasarely-ihlette interaktív favetítés lesz a Csontváry Múzeummal szemben. Fény formájában fog újra megelevenedni az a teniszpálya, amelyet a Zsolnay család a 20. század elején építtetett a Barbakán-árokban: a látogatók fény segítségével játszhatnak teniszmeccseket.

8 méter széles LED-fal a Kossuth téren

A francia Antonin Fourneau interaktív alkotása, a Waterlight Graffiti a Kossuth térre érkezik: egy nyolc méter széles LED-falon, víz segítségével készíthetnek fénygraffitiket a rendezvény látogatói.

Nappali programok, utcaszínház, újcirkuszi előadás

Nappali fényprogramokkal is várja a Zsolnay Kulturális Negyed a látogatókat, a belvárosban pedig nemzetközi utcaszínházi produkciókat is meg lehet nézni: Chiléből egy utcai bohóc, Argentínából légtornász-akrobaták és egy bűvész-zsonglőr, Olaszorszából buborékcirkusz, Franciaországból pedig egy újcirkuszi előadás érkezik, de magyar művészek tűzzsonglőr-előadásait is láthatja a közönség. A svájci Panorama Kino Theatre társulat a Széchenyi téren 360 fokban forgó mozit épít fel, de pécsi művészek varietéműsora is megtekinthető lesz.

A nagyrészt ingyenes fesztiválnak lesz fizetős része is: a Fény útja extra exkluzív programokat ígér kevesebb mint egy mozijegy áráért. Így tekinthető meg majd az egyik legkülönlegesebb fényinstalláció, a Tundra nevű nemzetközi fényművész kollektíva Row című alkotása a Pécsi Galériában. A holografikus, audiovizuális élményt ígérő alkotás megtekintésekor a látogatók mellett cikáznak a fényobjektumok, mintha Harry Potter-beli varázslatok röpködnének körülöttük – ígérik a szervezők.

A nemrégiben újranyitott pécsi Kórház téri Jakováli Hasszán-dzsámi belső kupolájának és falainak fényfestése szintén az extra karszalaggal látható.

Ajánlatunk még Pécs első és egyetlen varieté társulatának fellépése péntek 22:30-kor:

A Savage Works idén már harmadik alkalommal ad elő a Pécsi Zsolnay Fényfesztiválon. Előadásainkban az újításra, szórakoztatásra és a gyönyörködtetésre törekszenek. Jellemzően a legújabb tánc-és légtorna technikákat alkalmazzák, amiket vegyítenek az épp aktuális zenékkel.

Két napig több buszjárat fog közlekedni a fesztivál miatt:

(Fotó: zsolnayfenyfesztival.hu)