Címlap Meteor Az erősebben ...

Az erősebben felhős dunántúli vidékeken is szakadozik a felhőzet

Szeptember 11.
Vasárnap
Enyhén felhős
14 °C
24 °C
Szeptember 12.
Hétfő
Többnyire napos
13 °C
23 °C
Szeptember 13.
Kedd
Többnyire napos
10 °C
25 °C
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig

A párásság, illetve köd északkeleten reggel mindenütt megszűnik, délelőtt az erősebben felhős dunántúli vidékeken is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható, amelyet időnként érkező, illetve képződő gomolyfelhők zavarnak. Estétől az északkeleti, keleti harmad fölött átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben az északkeleti megyékben, illetve a Dunántúl délnyugati harmadán-felén várható elszórtan zápor, zivatar, illetve kisebb eséllyel az északi tájakon is kialakulhat egy-egy ilyen csapadékgóc. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet – főleg az Észak-Dunántúlon és a középső területeken – erős lökések kísérhetnek. Ugyanakkor zivatarok környezetében másutt is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő este 13 és 17 fok közé hűl le a levegő.