Címlap Meteor Észak felől s...

Észak felől szakadozik a felhőzet, és kisüt a nap

Május 5.
Kedd
Eső
9 °C
18 °C
Május 6.
Szerda
Többnyire napos
6 °C
17 °C
Május 7.
Csütörtök
Többnyire napos
6 °C
20 °C
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Várható időjárás az ország területén kedd estig

Éjszaka északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, éjféltől egyre többfelé várható kisebb eső, zápor. Kedden kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd észak felől szakadozik a felhőzet, és kisüt a nap. Több helyen számíthatunk kisebb esőre, záporra. Nagyobb eséllyel az Északi-középhegység tágabb környezetében, északkeleten, illetve keleten helyenként zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél kedden az északi megyékben erősödik meg, néhol viharos széllökések is lehetnek, továbbá zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul. A felhősebb Dunántúli tájakon lesz enyhébb, míg az átmenetileg derült keleti részeken hidegebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 20 fok között valószínű.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat