Címlap Meteor Még forróbb l...

Még forróbb lesz az idő, kiadták a figyelmeztetést

Június 20.
Hétfő
Napos
17 °C
32 °C
Június 21.
Kedd
Többnyire napos
22 °C
28 °C
Június 22.
Szerda
Enyhén felhős
18 °C
30 °C
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Várható időjárás az ország területén hétfő éjfélig

Ma is napos időre számíthatunk, de főleg a késő délutáni óráktól nyugat, északnyugat felől már egyre több magasszintű felhő is fölénk sodródhat, és az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetető előrejelzése szerint később egy hidegfront szakadozott felhőzete is eléri hazánkat. Előbb a nyugati határvidéken, majd késő este már a Dunántúl keletebbi területein is előfordulhat zápor, zivatar.

Napközben többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. Késő délutántól a front mentén északnyugatira fordul a légáramlás, és erős, zivatarok környezetében akár óránként 90 kilométeres sebességű viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű. Késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.