Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bárány Frigyes Jászai-díjas színművész, a Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja 93. életévében hunyt el. Több évtizeden keresztül szolgálta a magyar film- és színházkultúrát. Hét évig volt a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja. 

 

1930. november 17-én született Budapesten. Eredetileg papnak készült, majd 1952 és 1956 között vállalati grafikusként dolgozott. Színi tanulmányait Makay Margitnál végezte. Több mint harminc játék- és televíziós filmben szerepelt, leghíresebb alakítása a Várkonyi Zoltán rendezésében 1962-ben bemutatott Az aranyember című filmben Kacsuka Imre szerepe volt. A jóképű hadnagyba Brazovics Athalie (Krencsey Marianne) és Tímea (Béres Ilona) is szerelmes volt. Láthattuk a Princ, a katona, a Bors és az Őrjárat az égen című sorozatokban is.

Bárány Frigyes, Béres Ilona és Krencsey Marianne az Az aranyember (1962) című filmben

Az Aranyember szívtiprója 1974-ben szerződött le a Pécsi Nemzeti Színházba. Olyan ismert színészekkel együtt, mint Kézdy György vagy Pásztor Erzsi. A színház büféjében a „Csudakarikás” című mesejáték próbaközi szünetében Rabb Ferenc újságíró kapta el.

„A hang ismerős, aztán leveszi sötét szemüvegét: Bárány Frigyes.
— Hogyhogy itt, Pécsett?
— Egy új magyar darabban fiatal papot, káplánt játszom, erre az egy darabra szerződtem.
— Családját is lehozza erre az időre?
— Tízesztendős Andrea kislányom iskolába jár, feleségem is dolgozik, nem tudnak lejönni.
— Felesége színésznő?
— Nem, nem! Elég egy bolond is a családban
.”

Végül 7 év lett belőle, Bárány Frigyes 1981-ig volt a pécsi társulat tagja.

Később így ír róla Wallinger Endre újságíró a Dunántúli Naplóban, Georges Feydeau három egyfelvonásos komédiája kapcsán:

„A népes szereplőgárdából bármiféle sorrendi válogatás indokolatlan volna. Hogy mégis Bárány Frigyes nevét említem itt, azt a rácsodálkozás öröme okozza. Hangja, egész lénye olyan változásokra képes a két figurában — anélkül hogy önmagát elvesztené —, amit már régóta nem tapasztaltam játékában. Fennkölt-kárörvendő após-arisztokratájaként csakúgy, mint Ventroux képviselő összes kínjait, nimbuszának porba hullását megjelenítve, úgy érzem, revelatív erejű színészi fölfrissülésének lehettünk tanúi.”

Képek szerepeiről a Pécsi Nemzeti Színházban:

Forrás: Dunántúli Napló