Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ötvenes években még nagyon komolyan vették ezt az ünnepnapot, akkor 50 ezren vonultak fel Pécsen, legalábbis erről számolt be az újság. A filmhíradó két ilyen eseményt örökített meg, a Kertvárosi Közösségi Televízió tudósításán pedig az 1986-os felvonulás látható. 

Sztálin, Lenin, Rákosi elvtársak és a nemzetközi munkásmozgalom nagyjainak képei, Mao Ce-Tung, Kim Ir- Szen, Thorez, Togliatti arcképei, míg másutt Farkas, Gerő elvtársak képét tartják a felvonulók.

1951. május elseje. Történelmi nap ez a történelmi május elsejék sorában. A legyőzhetetlen béketábor harcos seregszemléje volt ez a nap. Sztálin elvtárs szavait hirdették a feliratok: „A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette.“ Ezt hirdették azok a táblák is, melyeken más volt a szöveg, ezt hirdették a vörös és nemzeti színű lobogók, mert ennek a gondolatnak a jegyében tüntettek száz- és százmilliók a nemzetközi proletariátus hatalmas ünnepén a béke ügye mellett” – írta a Dunántúli Napló a felvonulásról.

„Zeneszóra, zászlódíszben ébredt a város. Mindenki először az időjárást kémlelte és nagy volt az öröm, hogy ragyogó napsütéssel kezdődik május elseje. Az ünnepi díszbe öltözött Széchenyi téren és a felvonulás útvonalán hatalmas tömeg várakozott már jóval tíz óra előtt. A Széchenyi téren felállított tribünön ott volt Prieszol József elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, a közlekedési miniszter első helyettese, ott voltak a Megyei Pártbizottság és a megyei tanács tagjai és a bányák, üzemek legjobb dolgozói”.

1986-os felvonulásra már többen emlékezhetnek, akkor szinte mindenki felvonult a 6-os főúton, még a középiskolás diákok is. A Kertvárosi Közösségi Televízió riportfilmje.