Címlap Baranya Tarol a Fides...

Tarol a Fidesz Mohácson: Csorbait hazaküldték

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden jel szerint új polgármestere lesz a városnak.

A szavazatok közel 52%-os feldolgozottságánál úgy néz ki, hazaküldték egy év után a mohácsiak a baloldal polgármesterét: Csorbai Ferencet a mai időközi választáson.

A választás.hu szerint az összes választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei vezetnek, vagyis csont nélkül hozzák a számokat.

Egyelőre úgy tűnik, Szekó József nélkül is magabiztosan győz a Fidesz a Duna parti városban.

Pávkovics Gábor bejelentette: köszöni szépen!

„Tisztelt Mohácsi Polgárok,

az elmúlt egy évben egy tragikus esemény következtében a városunkban kialakult egy nem várt állapot. Sokan érezhették akkor is, hogy a helyzet méltatlan Mohács demokratikus múltjához. Ezúton köszönjük választóinknak, hogy kitartottak mellettünk és egyértelműen az elmúlt 20 év stabilitásának, sikereinek és társadalmi nyugalmának folytatása mellett tették le a voksukat.

Egy év tétova kényszerpályát követően ismét teljes erővel, feltűrt ingújjal, és a lakosságot megillető alázattal folytathatjuk a munkát szeretett városunkért, Mohácsért.

Bízom benne, az elmúlt hetek, sőt hónapok sokszor gyűlölettől sem mentes hangnemét, az irányunkban megnyilvánuló igazságtalan sárdobálást felváltja az általunk mindvégig képviselt higgadtság és az egymás iránti tisztelet.

A célokra, az eredményekre, Mohács jövőjére fogunk összpontosítani.

Ahogyan a városi közgyűlés tagjaként is tettem, ezután polgármesterként is minden mohácsiért fogok dolgozni legjobb tudásom szerint.

Köszönjük a bizalmukat!” – írta ki néhány perce a közösségi oldalára.


Részletes és bővebb cikkünk hamarosan érkezik! Kövesse a Pécs Aktuált, lépjen ki a buborékból.