Címlap Program Felbőgnek a m...

Felbőgnek a motorok a Széchenyi téren! Júniusban jön a Mecsek Rallye

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június 25-26-án rendezik az 54. Mecsek Rallye-t, ami a magyar bajnokság első osztályának versenye mellett a Historic EB és a Mitropa Kupa állomása is lesz egyben.

A verseny hivatalos programjáról azt már lehet tudni, hogy a csütörtöki hivatalos teszt után

pénteken tartják a gépátvételeket, majd Pécs főterén, a Széchenyi téren tartják meg a rajtceremóniát, a versenyzők és autóik bemutatásával.

A historic mezőn kora este, a magyar élmezőny este kezdi a versenyt, ami aztán hétvégén folytatódik majd. A záróeseményt a tervek szerint újra a pécsi Széchenyi téren rendezik, június végén.

Kiemelt képünk forrása: mecsekrallye.hu.