Címlap Program Te tudod mi a...

Te tudod mi az a gyantászás vagy toplászat?

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az erdei élővilágot és az erdő rejtett kincseit bemutató új tanösvényt adott át a Mecsekerdő Zrt. szombaton a baranyai Hetvehelyen, amelynek segítségével a régi erdei mesterségekkel is megismerkedhetnek a túrázók. 

Az 1,4 millió forintból kialakított 2,4 kilométeres, Kincset rejtő erdő elnevezésű tanösvény a Hetvehelyről Sás-völgybe vezető útról indul, és egy erdei tornapálya útvonalán keresztül a Bakonyához tartozó Erdő házáig vezet.

Három információs és öt interaktív táblája játékosan mutatja be a fafajtákat, a felhasználásukat, a vadak és az apró pataklakó állatok jellemzőit, megismertet gombákkal, gyógynövényekkel, forrásokkal, valamint régi erdei mesterségekkel is, például a gyantászással (gyantagyűjtéssel) és a toplászattal, amelynek során taplógombából készítenek használati tárgyakat.

Az átadón Szentpéteri Sándor, az erdőkért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy az erdő valamikor természetes közegünk volt, azonban a mai kor emberének már időbe telik, amíg ráhangolódik a számára már szokatlan környezetre. Ezért fontos azoknak az erdőpedagógusoknak a munkája, akik segítenek nekünk megérkezni az erdőbe, észrevenni a természet csodáit, visszatalálni önmagunkhoz – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a Mecsekerdőnél találóan „terepi szöszmötölésnek” nevezik azt a módszertant, amikor az erdő tankönyvvé válik a gyerekek számára. Az offline üzemmód és a lassú tempó olyan csodálatos kincseket fed fel megnyugtató környezetben, amivel semmilyen számítógépes játék nem ér fel.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ripszám István, a Mecsekerdő vezérigazgatója arról szólt, hogy a társaság elindítja a koronavírus-járvány miatt halasztott tematikus túráit. A sorozattól azt remélik, hogy a tapasztalás útján másfajta tudást tudnak átadni, mint amit könyvekből, a tévéből vagy az internetről megszerezhető. Hangsúlyozta, hogy ennek tükrében az új tanösvénynek sokkal nagyobb a hozadéka, mint amekkorára kialakításának költségéből következtetni lehet. A jövő generációba befektetés biztosan megtérül – emelte ki.

Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a Mecsekerdőnél szisztematikus építkezés folyik, a cég munkatársai folytatják elődeik hagyományait, akik az első erdei iskolát 1995-ben hozták létre a Mecsekben, a másodikat 1996-ban a Zselicben.

A politikus a fejlesztési tervekről szólva kiemelte, hogy Hetvehelyen útfelújítással „igyekeznek szolgálni” a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolához, az Erdők Házához és az új tanösvényhez látogatók érdekeit. Hozzáfűzte, kedvező pályázati döntés esetén a Zselic legmagasabb pontján, Hollófészken fa kilátó épül, továbbá megújul és kibővül a Pipamúzeum Ibafán.

Az új tanösvény kialakításában fontos szempont volt, hogy a látogatók ne csak olvasható, hanem pörgethető-forgatható-satírozható táblákon, élményszerűen bővíthessék ismereteiket – írta a Mecsekerdő az eseményhez kapcsolódó tájékoztató anyagában.

Hozzátették: a tanösvény az óvodai, iskolai csoportok erdőpedagógiai foglalkozásaihoz és a kisgyerekes családok hétvégi felfedező, megismerő kirándulásaihoz egyaránt remek lehetőséget kínál.

(MTI)