Címlap Baranya Újra elindul ...

Újra elindul a Sírkerti séta című program a Pécsi Köztemetőben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsett nyugvó olimpikonok lesznek a séta fókuszában.

2020. a 32. nyári olimpiai játékok éve lett volna, ez adta az ötletet a sétához. A pécsi sírkertben számos, mára talán feledésbe merült sportoló is nyugszik. Az ő végső nyughelyeik megtekintése mellett a sétán életükről, sikereikről is hallanak majd a látogatók és anekdoták is elhangzanak majd velük kapcsolatban.

A sétát szeptember 10-én, csütörtökön délután 3 órakor tartják, a csoport a Központi Ravatalozó előtt találkozik. A programon bárki részt vehet, nem kell előzetesen jelentkezni, de azt fontos tudni, hogy esőben a séta elmarad.