Címlap Promo 150 000 forin...

150 000 forint ösztöndíj, díjmentes koli is járhat, ha első helyen jelölöd a pécsi orvosit és a gyógyszerészkart

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bő két hetük van még július 12-ig a felsőoktatásba jelentkezőknek, hogy módosítsák a jelentkezési sorrendet. A döntésen rengeteg múlhat: azok például, akik első helyen jelölik meg a PTE Általános Orvostudomány Kar vagy a Gyógyszerésztudományi Kar bármely szakját, akár 150 ezer forintos rektori ösztöndíjban is részesülhetnek, emellett az egyetem állhatja a kollégiumi elhelyezésük költségeit.

Korábban bejárta a sajtót, miszerint rekordmagas jelentkezési számot produkált az idei év: durván 126 ezren mennének a felsőoktatásba, 27 ezerrel többen, mint tavaly. A pécsi orvos- és fogorvosképzést is annyian célozták meg, mint még soha: előbbire 1786-an, utóbbira 903-an jelentkeztek. Az első helyes jelentkezők számát tekintve is ugrás látszik, a pécsi orvosi mellett a pécsi gyógyszerészkart is többen sorolták a lista legelejére, mint az előző években.

A februári határidőig beadott jelentkezési sorrenden július 12-ig lehet módosítani, azaz a visszalévő bő két hétben szabadon átszabhatjuk azt, előrébb vagy hátrébb sorolva a kiszemelt szakot, szakokat. Mivel viszont kizárólag egyszer tehetjük ezt meg, alaposan meg kell fontolni a döntést, ami komolyan és széles spektrumon hathat ki a tanulmányainkra.

A pécsi orvosképző és a pécsi gyógyszerészkar szakjait első helyen jelölők olyan pluszokat kaphatnak, amik hatalmas segítséget jelentenek az igencsak költségigényes egyetemi évek alatt.

A PTE ÁOK új, ultramodern épülete, előtérben az orvoskari park tavával (fotó: Lorencz Máté)

150 ezer forintos ösztöndíj, térítésmentes kollégium az első helyeseknek

„A PTE Általános Orvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar teljes kollégiumi díjtámogatással várja mindazon felvett diákokat, akik a 2023-as felvételi eljárás során osztatlan képzéseik egyikét (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész) jelölték meg első helyen a felvételi jelentkezéskor, illetve a kollégiumi jelentkezés során is felvételt nyertek valamely PTE-s kollégiumba” – fogalmazott Mehringer Nanetta, a PTE Általános Orvostudományi Kar Stratégiai Marketing és Toborzó Irodájának vezetője. A díjtámogatást elnyerők 2019 óta, felmenő rendszerben, további tanéveikben is megkaphatják azt, ha tanterv szerint haladnak, azaz úgy lakhatnak diákszállón, hogy annak költségeit a PTE állja.

Szintén komoly vonzereje van az első helyes jelentkezőknek meghirdetett Rektori Ösztöndíjnak is. Összege az államilag finanszírozott képzésben részt vevőknek 150 000 forint/félév, költségtérítésesek esetén pedig a hallgató által fizetendő féléves önköltség összegének az 50%-a.

Utóbbi esetén

a féléves ösztöndíj összege minimum 150 ezer, maximum 250 ezer forint lehet. Az ösztöndíjasokat a pályázók közül minden karon a legmagasabb pontszámmal felvettek köréből választják ki, összesen 150 fő állami ösztöndíjas és 150 fő önköltséges hallgató számára biztosítják a juttatást

– mutatott rá Mehringer Nanetta.

A gólyáknak gólyapénz is dukál!

A fentiek mellett érdemes megemlíteni egyéb támogatási formákat is, amelyekben a pécsi orvosisok és pécsi gyógyszerészek részesülhetnek, így például az elsősök kiegészítő alaptámogatását, más néven gólyapénzt, továbbá a rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíjat.

Emellett többek között intézményi, szakmai, tudományos és demonstrátori ösztöndíj, polgármesteri ösztöndíj, köztársasági ösztöndíj, valamint a nemzetközi ösztöndíjak lehetősége is nyitva áll a hallgatók előtt. Mindezekről a pécsi orvoskar és a pécsi gyógyszerészkar felvételi oldalán, a felvi.aok.pte.hu-n és a felvi.gytk.pte.hu-n találni hasznos információkat.

Pécsi orvostanhallgatók két óra között az orvoskar új parkjában (Fotó: Lorencz Máté)

Sorrendmódosítás: ezekre figyeljünk

Ahogy fentebb írtuk, a februári határidőig beadott jelentkezési sorrenden 2023. július 12-ig lehet módosítani. Fontos tudni, és erre a felvi.hu is felhívja a figyelmet, hogy erre csak egyetlenegyszer van lehetőség.

Tudni kell, hogy csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet mozgatni, nincs lehetőség például új képzés megjelölésére, ahogy meglévő jelentkezési helynél intézményt, szakot változtatni sem. Kivételt jelent, ha egy már meglévő jelentkezési hely finanszírozási párját szeretné valaki felvenni. Azaz, ha a jelentkezéskor csak az állami ösztöndíjas formát jelölte meg, akkor lehetőség van a költségtérítéses párját is hozzáadni. Ilyenkor előfordulhat, hogy nincs is szükség külön sorrendmódosító kérelemre, mert a finanszírozási pár hozzáadásakor meg lehet adni, hogy az hányadik helyre kerüljön a sorrendben.

Címoldali kép: Pécsi gyógyszerészhallgatók gyakorlaton (Fotó: Kalmár Lajos)