Címlap Promo Fiatalok, sik...
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tehetség korán megmutatja magát, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a kivételes képesség önmagában kevés: a sikerhez rengeteg munka, áldozat, kitartás és szorgalom is szükséges. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ezért tartja kiemelten fontosnak és támogatja idén 15. alkalommal azokat a Beremendi Cementgyár környékén élő diákokat, akik már fiatalon átlag feletti teljesítményt nyújtanak és kimagasló eredményeket érnek el.

Ifjú zenészek, sportolók, tudósok, akik az iskola mellett és után is tovább „dolgoznak”, hogy álmaikat megvalósítsák. Alkotnak, edzenek, tanulnak – az átlagnál többet. Példaképek, akiknek az eredményeire mindannyian büszkék vagyunk. Ezt a munkát, erőfeszítést és hozzáállást elismerésre méltónak tartja társaságunk.

A „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogram kiválasztott diákjainak a DDC 10 hónapon keresztül biztosít támogatást; az általános iskolások számára havonta 8000 forintot, a középiskolások számára 10 000 forintot. A beremendi térségben idén 34 általános iskolás és 7 középiskolás diák vehette át ösztöndíjáról szóló oklevelét a vállalat elnök-vezérigazgatójától, Szilágyi Zsolttól.

Az ösztöndíjprogram arany különdíját a 2023/2024. évi tanévben Fromberger Dorka 12. osztályos tanuló, kick-box sportoló kapta, akinek álmait és terveit az alábbi videóból ismerhetik meg: