Címlap Sport A lapátot let...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szezonnak értelemszerűen vége a Pécsi Kajak-Kenu Club sportolói számára, akik lassan akkor sem szállhatnának vízre, ha nagyon akarnának, a Pécsi-tó ugyanis kezd befagyni. A munka azonban most is megy, ez a téli alapozás időszaka – kell az erő a 2025-ös idényre!

A Pécsi Kajak-Kenu Club sportolói végigversenyezték az évet, és ismét nagyon szép eredményeket értek el. Az országos bajnokságok után pár hét pihenő következett a csapat számára, hogy aztán újult erővel vágjanak bele a lányok és fiúk a nyár végi, majd az őszi munkába. Szeptemberben az Orfűn megrendezett sárkányhajó versenyek mellett még részt vettek országos és regionális viadalokon is, amelyeken szintén sikeresen szerepeltek.

– Novembertől kezdtük el a téli alapozó munkát a szárazföldön a 2025-ös esztendőre való felkészülés céljából – fogalmazott lapunknak ifjabb Csaba András, a PKKC vezetőedzője. – A téli edzéselemek felmérő versenye a Héraklész fizikai felmérő bajnokság, amelyen a 8-14 éves sportolóinkkal vettünk részt, akik szép eredményeket értek el.

A szezont illetően további jó hír, hogy az egész évben mutatott kiemelkedő szereplésének köszönhetően Csizmár Krisztián nem csak korosztályos válogatott lett, hanem az U13-as kajakosok között kiérdemelte az Év Regionális Sportolója címet.

– Nagyon büszkék vagyunk Krisztiánra, aki nagyon jó képességű sportoló példamutató viselkedéssel és edzésmunkával, így teljesen megérdemelten kapta meg ezt az elismerést. Négy éve kezdett el sportolni nálunk, Pozsgai Tamás irányította a munkáját. Idén ősztől már feljebb lépett, és az idősebbek között edz, dolgozik. Eredményei folyamatos fejlődést mutatnak, remélhetőleg így lesz ez a következő években is. Fontos még kiemelni, hogy Krisz nem csak a sportra figyel, hanem kiemelkedően teljesít az iskolában is: az ősz folyamán a tanulásban és a sportban nyújtott kiváló teljesítménye miatt kitüntetésben részesítette a Rotary Club Pécs.

A PKKC eredményei

Nagy Zoltán Emlékverseny, Szolnok

K1, U14 2000 m: 4. Gerencsér Botond, 12. Pintér Csaba

K1, U14 2000 m leány: 9. Révész Boglárka

K2, U13 2000 m: 4. Herpai Botond–Mislyenácz Milán, 5. Kalauz Balázs–Kellényi Magor

K2, U14 2000 m: 3. Pintér Csaba–Gerencsér Botond, 9. Kiss Hunor–Szendrő Dávid

MK1, U10 2000 m: 13. Katona Dávid

MK2, U10-U11 2000 m: 13. Deli Benjámin–Katona Dávid

Kammerer Kupa, Fadd-Dombori

K1, U13 2000 m: 1. Csizmár Krisztián, 7. Kalauz Balázs, 9. Kellényi Magor, 11. Mislyenácz Milán, 13. Kiss-Szabó Ádám

K1, U14 2000 m: 6. Pintér Csaba, 7. Kiss Hunor, 10. Szendrő Dávid

K1, U14 2000 m leány: 4. Révész Boglárka

K2, U13-U14 1000 m: 2. Pintér Csaba–Licspik Zalán, 5. Kiss Hunor–Szendrő Dávid, 7. Kalauz Balázs–Mislyenácz Milán

MK1, U10 2000 m: 3. Deli Benjámin, 6. Katona Dávid

MK1, U11 2000 m: 2. Tóth-Kaposi Blanka

MK2, U10-U11 2000 m: 6. Deli Benjámin–Katona Dávid

Héraklész fizikai felmérő bajnokság: 1. Fortuna András, 1. Tóth-Kaposi Blanka, 2. Deli Benjámin, 2. Mariczki Laura, 2. Kalauz Balázs, 3. Kürthy Patrik, 3. Csizmár Krisztián, 4. Fortuna Ádám, 5. Gerencsér Botond, 7. Pintér Csaba, 7. Kellényi Magor, 8. Katona Dávid, 9. Campero-Sabján Simon Santo, 14. Herpai Botond, 19. Polgár Flórián.