A PTE női futsalosai nagyon kitettek magukért, bajnoki címet ünnepelhettek! (Fotó: MEFOB)
Címlap Sport A MEFOB Feszt...
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiváló eredményekkel zárták a Debrecenben megrendezett MEFOB Fesztivált a Pécsi Tudományegyetem sportolói, akik nagyon sok éremmel térhettek haza. Különösen emlékezetes teljesítménnyel rukkoltak elő a futsalos lányok, akik a dobogó tetejére állhattak!

Hatalmas volt a nyüzsgés a Debrecenben megrendezett MEFOB Fesztiválon, ami több mint ezer egyetemista, illetve főiskolás sportolót mozgatott meg. A hangulat természetesen csodálatos volt – ilyennek is kell lennie egy olyan sportrendezvényen, amelyen rengeteg fiatal találkozik egymással.

– Nagyon fontosak az ilyen rendezvények, mert ezek erősítik igazán az egyetemi sportot – mondta a Pécs Aktuálnak a PTE Sportiroda vezetője, Hári József. – A MEFOB Fesztiváloknak nagyon jó a fílingjük annak köszönhetően, hogy több sportág képviselői találkoznak, láthatják egymást, szurkolhatnak: ez egy igazi közösségformáló esemény! Természetesen az eredmények is fontosak voltak számunkra, és nagyon örülök annak, hogy ismét bizonyítottuk, a PTE ott van a legsportosabb egyetemek között! Külön kiemelném a futsalos lányok teljesítményét, akik szép fokozatosan lépegettek előre az elmúlt években, most pedig az NB I-es játékosokkal felálló ELTE-t legyőzve végeztek az első helyen, valamint nagy elismerés jár a férfi vízilabdázóknak, akik rengeteget fejlődtek, és most ezüstérmesek lettek!

A PTE eredményei a debreceni MEFOB Fesztiválon

Női futsal: 1. PTE. A csapat tagjai: Palka Luca, Bircsák Enikő, Spiel Alexa, Bocz Virág, Sőléd Orsolya, Rituper Rachel Fanni, Eigner Eszter, Buzási Dorina, Farkas Jázmin, Kollár Zsanett Laura, Horváth Száva Gréta. Csapatvezető: Hári József, Haincz Krisztián.

Férfi futsal: 2. PTE. A csapat tagjai: Molnár Milán, Vénosz Soma, Szaniszló Márk, Palvek Márk, Molnár Csongor, Udvardi Dániel, Forró Máté, Wilkesz Edward, Spanitz Bálint, Szili Adrián. Csapatvezető: Hári József.

Férfi vízilabda: 2. PTE. A csapat tagjai: Majnik Márk, Galambos Gergely, Tóth-Gili Tamás, Safrankó Donát, Krizsán András, dr. Labossa Gusztáv, Gergó Bence Róbert, Pászti Donát, Németh Balázs, Rácz-Fodor Balázs, Nagy Péter Donát, Sipos Benjamin, Buttinger Péter, Varga Ákos, dr. Csaba Márton, Lajkó Márton, Keresztúri Márton, Nagy Gergő Márk, Lukács Gergely. Csapatvezető: Lukács Gergely, Vörös Tamás.

Női vízilabda: 3. PTE. A csapat tagjai: Balog Jázmin, Aubéli Tekla, Tímár Aporka, Szedmák Enikő, Uley Olga, Bene Sára, dr. Palatinus Fanni, Bukovics Diána, Nyitrai Boglárka, Somogyi Bianka, Szabó Teodóra, Verók Laura, Korcsmár Petra. Csapatvezető: Lukács Gergely, Balázs Bence.

Cheer: Senior Freestyle Pom Double: 2. hely; Senior Freestyle Pom Team: 1. hely; Senior Jazz Double: 1. hely és 2. hely; Senior Hip-Hop Team: 1. hely; Senior Jazz Team: 1. hely és 2. hely; Senior Show Cheer Team: 1. hely. A csapat tagjai: Bak Annamari, Balogh Enikő, Balogh Vivien, Bartalos Mendi Kiara, Boda Kincső, Buzás Panna, Gáspár Gréta, Gazsó Gerda, Hári Anett, Kelemen Kata, Kelemen Lili, Mogyoróssy Eszter, Molnár Nikolett, Nagy Csenge Anna, Pestality Petra, Ságvári Dalma, Steingruber Nikolett Laura, Stuksza Nikolett, Szabó Edina, Szabó-Batancs Anikó, Szász Fruzsina Dóra, Szőke Nóra Krisztina, Tóth Anna, Tóth Petra Brigitta, Tumpek Nikolett Ildikó, Vargáné Szalai Kata, Zab Johanna, Bálint Kornélia, Simon Evelin, Klem Rita, Seifert Boglárka, Molnár Kincső, Csöndör Olivér, Dömény Örs, Fervágner Tamás Viktor, Gajdácsi Richárd Alex, Greksa Zorán, Kuripla Ádám Tivadar, Márkovics Gábor, Milis Péter Benedek, Molnár Barnabás, Nagy Attila, Szántó Zoltán, Majoros Ivett, Malmos Vanessza, Nagy Niké Anna, Márkus Martos, Vattay Henrik. Csapatvezető: Bánkyné dr. Perjés Beatrix, Vargáné Szalai Kata, dr. Bobály Viktória.

Atlétika: összetett 2. hely (két arany-, három ezüst-, egy bronzérem). Aranyérmesek: Muszil Ágnes 800 m; Lomb Ádám 5000 m. Ezüstérmesek: Nagy Luca magasugrás; Varga Eszter 5000 m; Péter Benedek 5000 m. Bronzérmes: Péter Benedek 1500 m. Negyedik helyezett: Szabó Gréta távolugrás; Nagy Luca súlylökés; Valler Tamás 1500 m; PTE A svédváltó: Nagy Luca, Molnár Nóra, Nagy Imola, Gombolai Nóra. Ötödikek: Soós Gergely 1500 m; PTE B svédváltó: Szabó Gréta, Varga Eszter, Magyar Veronika, Muszil Ágnes. Hatodik: Nagy Imola 400 m. Hetedikek: Soós Gergely 5000 m; Hanics Olivér súlylökés; PTE férfi svédváltó: Kovács Martin, Soós Gergely, Péter Benedek, Valler Tamás. Nyolcadik: Hanics Olivér gerelyhajítás. Csapatvezető: Hajduné dr. László Zita, Vadász Kitty.

Sakk: 8. Firmin Brault, 9. Imre Erik. Csapatvezető: Halmos Zoárd, Schmidt Lilla.

A PTE küldöttség vezetői: Hári József, Orosz Gábor, Halmos Zoárd, Schmidt Lilla (PTE Sportiroda).

Futsalban két érmet is szerzett a PTE: a lányok az első, a fiúk a második helyen végeztek
A női vízipólósok is dobogón végeztek, a harmadik helyen zárták a fesztivált
A vízipólós srácok ezüstéremmel lettek gazdagabbak a Debrecenben megrendezett MEFOB Fesztiválon
Az atléták is nagyon jó teljesítményt nyújtottak, több érmet is szereztek
Egy sikeres cheer-csapat: közönségszórakoztató, látványos produkciókkal rukkoltak elő a pécsi egyetemisták