A Stellazzurra Roma kiváló csapata lett a tornagyőztes
Címlap Sport A rómaiak leg...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elképesztően erős volt a mezőny, európai top klubok csapatai randevúztak egymással három napon át Pécsett, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián megrendezett utánpótlástornán, a 2022 International Gienger Hungária Preseason Tournamenten. A győztes végül a Stellazzurra Roma lett, miután a döntőben két vállra fektette a Barcelonát. Ilyen még nem volt Pécsett, de nem ez volt az utolsó alkalom!

A kontinens elitjét látták vendégül a Nemzeti Kosárlabda Akadémián az U16-os fiúk számára csütörtöktől szombatig megrendezett nemzetközi tornán. Elfogadta Rátgéber László meghívását a világhírű spanyol klub, a Barcelona, valamint két kiváló olasz együttes, a Stellazzurra Roma és az Orange1 Bassano. A résztvevő csapatok edzői, vezetői le voltak nyűgözve a látottaktól, tapasztaltaktól, jó volt hallani, hogyan beszélnek a létesítményről, a körülményekről.

– Amióta megérkeztünk, csak tátom a számat, mert én még ilyen káprázatos létesítményt nem láttam Európában, mint amilyenekben játszhatnak és edzhetnek a pécsi srácok és lányok – nyilatkozta például a Barcelona edzője, Álex Teres, aki, mondanunk sem kell, azért megfordult már Európa top klubjainak otthonában. – Őszintén szólva, nem voltam erre felkészülve, hiszen Magyarországnak nem voltak kiemelkedő eredményei a legprofesszionálisabb csapatsportokban, a futballban és a kosárlabdában az utóbbi évtizedekben, de ismétlem, amit itt láttam, az lenyűgözött!

De nem csak az edzőket nyűgözték le a látottak, hanem a meccseken szép számmal jelenlévő szurkolókat is. A pénteki, Barcelona–NKA Pécs mérkőzésre például majdnem teljesen megtelt a csarnok, több százan voltak kíváncsiak erre a különleges összecsapásra, s a fiatalabbakat és idősebbeket olyannyira tűzbe hozták a látottak, hogy a hangulat egy felnőtt férfi meccsen is megállta volna a helyét!

A házigazda akadémisták pedig alaposan kitettek magukért ezen a tornán. Csak a későbbi győztes Stellazzurra tudott tíz pontnál nagyobb különbséggel nyerni ellenük, a Barcelona és az Orange1 Bassano azonban az utolsó pillanatig lőtávolon belül maradt!

A tornán ott volt a névadó szponzor, a Gienger Hungária igazgatóhelyettese, a korábbi kiváló pécsi labdarúgó, Réfi Gábor is. Sportoló, szponzor és lokálpatrióta szemmel is nézte a meccseket, s „mindhárommal” ugyanazt látta: nagyon elégedetten konstatálta, hogy egészen hihetetlen színvonalat hozott a Mecsekaljára ez az utánpótlás sportesemény.

Amely biztosan nem az első és utolsó volt egyben. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, Rátgéber László ugyanis amellett, hogy érthető büszkeséggel figyelte a csarnokban zajló eseményeket, már azon törte a fejét, hogy mikor kerüljön sor a következő, hasonló (vagy még jobb) színvonalat képviselő tornára – biztos, hogy nem kell rá sokat várni!

A torna eredményei: Orange1 Bassano–Barcelona 50-70, NKA Pécs–Stellazzurra Roma 55-73, FC Barcelona–NKA Pécs 79-70, Stellazzurra Roma–Orange1 Bassano 80-63, Orange1 Bassano–NKA Pécs 72-65, Barcelona–Stellazzurra Roma 71-74.

A végeredmény: 1. Stellazzurra Roma, 2. Barcelona, 3. Orange1 Bassano, 4. NKA Pécs.

A torna All Star ötöse: Kiss Keve Botond (NKA Pécs), Amadou Coulibaly (Orange1 Bassano), Joan Onoaruma (Barcelona), Giovanni Granai (Stellazzurra Roma), Junior Kemm (Stellazzurra Roma).

A csapat legjobb játékosai: Mezőfi Márk (NKA Pécs), Francesco Carnevale (Orange1 Bassano), Pol Pena (Barcelona), Vuk Scepanovic (Stellazzurra Roma).

A döntő legértékesebb játékosa (MVP): Prince Lumena (Stellazzurra Roma).

Elképesztően jó volt a hangulat a Barcelona–NKA Pécs mérkőzésen
Kiváló játékosokat láthatott a közönség a pécsi csarnokban
Rátgéber László az a személy, akinek nem csak vannak víziói, meg is valósítja őket – ez a torna is az egyike volt ezeknek
A Gienger Hungária igazgatóhelyettese, Réfi Gábor a torna MVP-jével, Prince Lumenával
A torna végén együtt a teljes mezőny – nagyon magas volt a színvonal