Az alapozás ment a levesbe, pokoli nehéz lesz talpra állnia a vírus sújtotta PVSK-nak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Körültekintően szeretnének eljárni a PVSK-Veolia férfi kosárlabdázóinál, ezért hamarosan az egész csapatot tüzetes egészségügyi vizsgálatoknak vetik alá. Dragan Alakszics együttesét elég drasztikusan érintette a koronavírus-járvány, nem lesz könnyű talpra állni.

A PVSK-Veolia kosárlabdacsapatánál nem kevesebb, mint hét játékos tesztje lett pozitív. Az elmúlt hétvégén mindenki „kiszabadult”, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy rögtön minden visszatér a rendes kerékvágásba, teljes gőzzel mehetnek az edzések, s jöhetnek a meccsek.

– A napokban az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter is elmondta, hogy a szövetség határozott álláspontja alapján minden csapatnak játszania kell, amelyik játszani képes. Ezt számszerűen úgy fogalmazták meg, hogy ha egy csapat egy adott bajnokira a tizenkét fős felnőtt keretéből legalább nyolc játékost képes nevezni, akkor pályára kell lépnie. Ha ennél kevesebb a hadra fogható játékos, akkor halasztást kérhet, amit a szövetség elfogad. A mi szempontunkból a képlet sajnos meglehetősen egyszerű: mivel igazoltan hét koronavírus-fertőzött játékos van a felnőtt keretünkben, az első fordulókban egészen egyszerűen nem lennénk elegen ahhoz, hogy pályára tudjunk lépni – mondta Bán Gábor ügyvezető a klub honlapján.

Jó kérdés, hogy az érintett játékosok mikor lesznek újra csúcsformában. A karantén ideje alatt a négy fal között érdemi edzésmunkát nem tudtak végezni – amit online keretek között meg lehetett tenni, azt Dragan Alekszics vezetésével a szakmai stáb megtette. Mondhatni: az eddig elvégzett alapozás ment a levesbe.

– Ez közel sem ideális felkészülés. És akkor még finoman fogalmaztam. Az jó hír, hogy ha nagyon óvatosan is, de elkezdhetik a munkát a srácok. Egyelőre két külön csoportban edzenek, a csapat nem fertőzött részével nem fogjuk összetenni a most karanténból kiszabadulókat.

A csapat szurkolóit leginkább érdeklő kérdés, hogy mikor láthatják újra a pályán a kedvenceket. Néhány napja eldőlt, hogy az október eleji rajtot a hónap végére halasztották, jelen állás szerint október 28-án, a Kaposvár elleni hazai meccsel indítja a szezont a PVSK-Veolia.

– Azt persze nem tudjuk, hogy hány harcra kész játékossal. Az október 28. egyelőre biztos pont, de való igaz, ennél sokkal többet még nem tudunk mi sem. Körültekintően szeretnénk eljárni, ahogyan tettük azt eddig is, éppen ezért hamarosan az egész csapatot alá fogjuk vetni egy tüzetes orvosi vizsgálatsorozatnak: EKG- és laborvizsgálatok, kardiológiai mérések, terheléses tesztek várnak mindenkire. Reméljük, hogy ezek a lehető legjobb eredményekkel zárulnak, utána pedig újult erővel vethetjük bele magunkat a sportszakmai kérdésekbe!

Előző sztori

Nagyban zajlanak a szüretek

Következő sztori

Kerékpárutat adtak át a hétvégén Szigetváron