Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem: a férfikosárlabda-NB I. B Piros csoportjában az NKA Pécs hazai pályán nagyon magabiztos győzelmet aratott, ami a tabella élére repítette, hiszen az addigi éllovas PVSK-Veolia kikapott a MAFC-tól.

Izgalommentes bajnokit játszott az NKA Pécs hazai pályán, a TF-BP ugyanis nem tudta megnehezíteni Ivica Mavrenski csapatának dolgát. A nagyszünetben már 22 ponttal vezettek a vendéglátók (43-21), akik a harmadik negyedben tovább növeltél előnyüket, és ezzel mindent eldöntöttek.

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! A mérkőzés egy részében látottakkal elégedettek lehetünk, mert jól játszottunk. Ugyanakkor volt egy olyan periódus, ami nem tetszett: az eredménytől függetlenül sosem szabad megállnunk, minden meccsen negyven percen keresztül kell koncentrálnunk! Sok sikert kívánunk ellenfelünknek a folytatásra!

NKA Pécs–TF-BP 82-51 (25-12, 18-9, 23-10, 16-20)

Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, 11. forduló. Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Vezette: Horváth Alajos, Csák Máté, dr. Popgyákunik Balázs. NKA Pécs: Kerpel-Fronius 10/6, Kovács P. 9/3, Kollár 11/3, Meleg G. 13/3, Djordjevics 12. Csere: Kazy 5/3, Lados 5/3, Rátvay, Scherer 2, Benke 6, Herger 9/3, Kármán. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

A PVSK-Veolia csapatára nehéz feladat várt, a MAFC ugyanis az élbolyhoz tartozik. Ennek ellenére természetesen mindenki azt várta, hogy a bajnoki címre hajtó pécsiek behúzzák ezt a meccset is, de nem így történt: nem fogtak ki jó napot, nem is dobtak pontosan, aminek nem lehetett más a vége, mint vereség.

Juhász Olivér: Először is gratulálok a MAFC-nak! Sokkal többet tettek meg ezért a győzelemért, mint mi. Sajnos nem sokat valósítottunk meg abból, amit a héten gyakoroltunk, amihez társult egy viszonylag rossz dobóforma. Teljesen megérdemelten kaptunk ki. Megyünk tovább, és megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat.

MAFC–PVSK-Veolia 82-72 (22-19, 19-25, 21-15, 20-13)

Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, 11. forduló. Budapest, Gabányi László Sportcsarnok. Vezette: Vida József, Menyhárt Ferenc, Bagi Bálint. PVSK-Veolia: Halász 13/3, Harler 16/3, Molnár M., Juhos 5, Horti 8. Csere: Bíró L., Németh A., Antóni 4, Bíró O. 16/12, Tóth N. 10. Vezetőedző: Juhász Olivér.

A tabellán immár az NKA Pécs áll az első helyen 9/1-es mérleggel, a PVSK-Veolia visszacsúszott a második pozícióba 9/2-vel. A két pécsi csapat nemsokára találkozik egymással, december 10-én városi rangadó lesz az NB I. B Piros csoportjában, a házigazda az NKA Pécs lesz.

A bajnoki címre hajtó PVSK kikapott a MAFC-tól, ez már a második veresége volt Juhász Olivér együttesének (Fotó: PVSK)