Nagy volt a pécsi srácok öröme, nem volt rossz a hangulat az öltözőben!
Címlap Sport Baranyai brav...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tökéletes hétvégi fordulót produkáltak az NB II-es baranyai labdarúgócsapatok: a PMFC és a Szentlőrinc hazai pályán, a HR-Rent Kozármisleny idegenben győzött.

Nagy skalpot gyűjtöttek be a szentlőrinci srácok azt a Diósgyőrt fektették elég magabiztosan két vállra, amely feljutásról álmodik, a keretében pedig jó néhány korábbi válogatott játékos található. A meccsen azonban nem a múlt számított, hanem az, hogy melyik együttesben nyújtanak jobb teljesítményt a futballisták, ebben pedig a lőrinciek – nem kis meglepetésre – felülmúlták a vendégeket. Bár ötven nagyon lelkes DVTK-drukker elkísérte kedvenceit, s bizony végigdalolta a kilencven percet, a mérkőzés után a hazai szurkolók örülhettek: az első félidőben Szabó Máté, majd Daróczi Zoltán is betalált, s a 2-0-s eredmény egészen a lefújásig kitartott.

A PMFC is hazai pályán játszhatott, a Szombathelyi Haladás ellen nehéz meccs várt a piros-feketékre. Nem is volt könnyű, ez igaz, de a lényeg az, hogy a három pont itthon maradt. A győztes gól büntetőből született a meccsen, Kesztyűs Barna szerezte a második félidő közepén – nagyon sokat ért ez a siker, a pécsiek ugyanis kihasználták a riválisok botlásait, s felléptek a dobogó második fokára! Nem mellesleg: az éllovas MTK-nak is 19 pontja van, csak a fővárosiak eggyel több győzelmet gyűjtöttek eddig.

A HR-Rent Kozármisleny a Dorog otthonába látogatott, s nagyon magabiztos, jó teljesítménnyel hozta el a három pontot. Mire a házigazdák magukhoz tértek, már két gólos hátrányban voltak, ami aztán a második félidőben háromra duzzadt. A mislenyiek számára létfontosságú volt ez a siker, ugyanis ennek köszönhetően elmozdultak az utolsó helyről.

Eredmények: Szentlőrinc–DVTK 2-0 (gólszerzők: Szabó M. 3. perc – 11-esből, Daróczi 27. perc), PMFC–Szombathelyi Haladás 1-0 (gólszerző: Kesztyűs 61. perc – 11-esből), Dorog–HR-Rent Kozármisleny 1-3 (gólszerzők: Magyari 88. perc, ill. Füredi 7. perc, Károly B. 39. perc, Tóth Z. 76. perc).

Nagy bravúrt ért el a Szentlőrinc, nem sokan tippeltek volna 2-0-s hazai győzelemre a DVTK ellen
A kozármislenyiek a dorogi vendégöltözőben engedték ki a hangjukat