Címlap Sport Ez tényleg ne...

Ez tényleg nem piskóta: veretlenül lett bajnok a Kozármisleny!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lejátszották az utolsó forduló a labdarúgó NB III-ban is, s bő egy órával ezelőtt eldőlt, hogy a HR-Rent Kozármisleny nem csak bajnok lett, de veretlenül végzett az első helyen, ami bizony megsüvegelendő teljesítmény! A következő szezonban már a másodosztályban domborítanak a mislenyi legények – egyelőre még nem száz százalék, hogy a jelenlegi vezetőedzővel, Aczél Zoltánnal, vagy mással.

Az már hetekkel a bajnoki zárás előtt eldőlt, hogy a Kozármisleny lesz az NB III. Közép csoportjának bajnoka, azzal viszont értelemszerűen az utolsó fordulóig kellett várni, hogy mindezt veretlenül teszi-e. Nos, Aczél Zoltán legénysége nem rontotta el (pedig igazi tét nélkül nem olyan egyszerű ez a történet…): ma délután a Monor elleni hazai meccsen sem szenvedtek vereséget, a 3-3-as döntetlen pedig azt jelentette, hogy veretlenül, 92 pontot gyűjtve végeztek az élen (27 győzelem, 11 döntetlen, 0 vereség, 80-23-as gólkülönbség)!

A HR-Rent Kozármisleny nemrég bejelentette, hogy nem hagyja ki a lehetőséget, és a bajnoki címnek köszönhetően indul az NB II-ben. Ez tehát eldőlt, miként az is valószínű, hogy a jelenlegi sikeredző, Aczél Zoltán marad – információink szerint egy-két részletet még tisztázni kell a mesterrel.

A másik NB III-as baranyai csapat, a B Build Mohács a 17. helyen végzett 30 ponttal, ami kieső pozíciót jelent. Ma délután hazai pályán a Hódmezővásárhelytől elszenvedett 4-2-es vereséggel zárták a szezont Kvanduk János tanítványai, akik végig nagyon harcoltak a bentmaradásért.

Egy osztállyal feljebb, az NB II-ben már múlt hétvégén befejeződött a szezon. A PMFC elég langyos idényt zárt – és akkor finoman fogalmaztunk. Nem elsősorban a 11. hellyel (48 pont) van gond, bár erre sem lehetnek büszkék a piros-feketék, sokkal inkább azzal a dögunalmas, szurkolóriasztó, nem mellesleg eredménytelen játékkal, amit többnyire produkáltak. Ha ez így megy tovább, nemsokára teljesen elkopnak a drukkerek a lelátóról. Kérdés, milyen változások lesznek a Pamacsnál, maradhat-e ezek után a vezetőedző, Vas László, és mekkora lesz a mozgás a játékoskeretben.

A Szentlőrinc számára egészen a 29. fordulóig rózsaszínnek tűnt minden, stabil középmezőnyös volt a csapat, remek szezonra volt kilátás. Aztán jött egy akkora gödör, amelyből alig tudtak kikecmeregni a lőrinciek: de azért az utolsó előtti fordulóban, a Siófok elleni hazai győzelemmel bebiztosították a bentmaradást. A menet közben edzőt váltó csapat végül a 16. helyen végzett 42 ponttal, s egyelőre kérdéses, hogy a következő idényt az utolsó három meccsre érkezett új trénerrel, Gabala Krisztiánnal kezdik-e meg, vagy valaki más jön a San Lorenzóhoz.