A kezdéstől, vagyis 1984-től ott volt az Apáczai Nevelési Központban a medence partján, az azóta eltelt harminchat év alatt összesen talán ha csak egy hónapot hiányzott. S hogy ki az a Petrov Anatolij, akinek mostantól a nevét viseli az uszoda, aki gyerekek ezreit tanította meg úszni, és aki olimpikont és paralimpikonokat nevelt ki? Nála járt a Pécs Aktuál egy meseszerű helyen, Goricán.
Gyönyörű környezetben vezet az út Goricára, erre az eldugott kis baranyai településre: festői, erdős-mezős területen autózom. Végtelen csend és nyugalom van, s amikor odaérek, átfut rajtam, pont ilyen csendben, szerényen dolgozott egész életén keresztül Petrov Anatolij, mindenki Tolja bácsija. Sosem volt rivaldafényben, sosem vágyott nyilvános nagy szereplésekre – a medence partján érezte jól magát.
Na meg, mint hamar kiderül, Goricán. A pécsi lakás mellett ez az apró zselici gyöngyszem a második otthonuk feleségével, Mátrai Judittal. A koronavírus-járvány kezdetén bezárt az uszoda, ők pedig úgy látták, jobb, ha itt élik meg a következő hónapokat, amíg nem rendeződik a helyzet. Az „ezeréves” vályogházban Judit fogad, és kérdésemre rögtön pontosít is: kétszáz éves ez a barátságos, vendégmarasztaló otthon, amely egyébként annak idején a falu kocsmája volt.
S itt tényleg minden olyan, mint a mesében: egyszercsak belép Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színésznő, akiről hamar kiderül, hogy a család barátja. Elképedésemet látva nevetve megjegyzik, Goricán minden megtörténhet!
És mindennek van története: például a vályogháztól nem messze álló istállónak is – s máris előkerül az úszás.
– Az istállót Pásztory Dórinak és az ő munkájának köszönhetjük – mondja mosolyogva a 80. születésnapját tegnap, augusztus 10-én ünneplő Petrov Anatolij a ház konyhájában. – Amikor Dóri az athéni olimpián aranyat nyert, már sokkal nagyobb díjazásban részesült, mint korábban. Ez a „kastély” abból a pénzből épült. Van benne zongora is, ha jól zongorázik, kipróbálhatja!
Sehogy sem zongorázom, így aztán ez kimaradt. De ha már elkaptuk a fonalat, nem is engedem ki a kezemből: a kezdetekről faggatom Tolja bácsit – akinek lebilincselő a stílusa, inni lehet a szavait, a történeteit – , arról, hogy miért éppen az úszás és miért éppen Pécs és az ANK. Az 1940-ben a mai Ukrajnában, az akkori Szovjetunióban Zaporizzsja városának közelében született Petrov Anatolij pályafutása testnevelő tanárként indult. Meséli, annak idején ő is úszott az egyetemi csoportban, 100 gyorson 1:02-t tudott. Nagyon kevés, legyint egyet mosolyogva. Aztán kettejük elbeszéléséből szép lassan kiderül, hogy a szerelem hozta Magyarországra, Pécsre, s immár 1976 óta házasok. Négy gyermekük született, Andrej, Júlia, Árpád és Iván, akiket valakinek meg kellett tanítania úszni…
– Nagyon fontos, hogy egy kisgyerek biztonságosan megtanuljon úszni. Amikor a kertvárosi 3-as számú óvodában megláttam, hogy üres a medence, megkérdeztem, lehet-e bele vizet tenni. Lehetett. Onnantól kezdve klasszikus vízhez szoktatást végeztünk az ovisokkal. Aztán 1984-ben kész lett az ANK uszodája, és én azóta ott dolgozom. Összesen talán ha egy hónapot nem voltam ott azóta a medence partján.
Mindez közel negyven éven keresztül a következőt jelentette: reggel 5.30-kor ott volt az uszodában, 6-ig szárazedzést tartottak, 6-tól 7.30-ig lement az első vizes tréning, 14–15 óra között újabb szárazedzés következett, majd 15–17 között a második vizes etap.
– Every day! Kivéve szombaton, mert akkor csak délelőtt volt edzés – mesélte Petrov, hozzátéve, sosem késett el. – Nem szabad! Ez kötelező, máshogy nem megy!
Szigorú volt tehát önmagához, és persze szigorú volt a tanítványaihoz is. Ez sem megy másképp.
– Amit mondtam, az szentírás volt. Ha valaki nem csinálta, amit kellett, akkor mérges voltam. De így van ez rendjén: ha meg nem nyert valaki, akkor szomorúság töltött el. Emlékszem, az egyik Európa-bajnokság előtt annyit kellett úsznia Pásztory Dórinak, hogy sírt, bőgött a medencében. Az édesanyja ki is ment, nem bírta nézni. De muszáj volt dolgozni. Az előző sikerek miatt ugyanis elkapta a „csillagbetegség”, picit fejébe szállt a dicsőség, nem akart annyit edzeni.
De ahogy a többiek, Sors Tamás, Jakabos Zsuzsanna, úgy Pásztory is elfogadta, amit a mester mondott. Hiszen ez volt a siker alapja. Ezzel kapcsolatban egy másik történetet is felelevenít Tolja bácsi: „A sydney-i paralimpiára egy hónappal korábban kiutaztunk. Azt mondták a magyar csapatban, hogy a versenyig elég naponta egyet edzeni. Én mondtam, hogy mi reggel és délután is edzeni fogunk. Volt egy kis háború. De a Dóri mondta, ne foglalkozzak mással, csak neki jelezzem, hogy mit kell tennie, megcsinálja. Na, és ki lett bajnok?!”
Pásztory Dóra lett a bajnok. Sydney-ben 200 vegyesen nyert, négy évvel később, Athénban is ugyanebben a számban győzött, emellett van még két ezüst- és egy bronzérme a paralimpiákról. Másik híres tanítványa, Sors Tamás 2008-ban Pekingben nyert 100 pillangón, Londonban ismételt, van még két ezüstje és négy bronza. Jakabos Zsuzsanna részt vett három olimpián, 2016-ban Európa-bajnok lett 4×200 méter gyorson.
Arra a kérdésre, hogy közülük ki volt a kedvenc, Tolja bácsi felcsillanó szemmel rávágja: „Jakabos Zsuzsanna! Mert nagyon szép.” Aztán persze rögtön hozzáteszi, mindhármójukkal más és más volt a munka, mindenkinél más volt a háttér. Csak az eredmény volt ugyanaz: sikeres úszók lettek. Köszönhetően Petrov Anatolijnak.
Aki most, 80 évesen Goricán éli mindennapjait (1982-ben vettek itt házat, mert beleszeretett a településbe, a gyerekkorára emlékeztette). Hogy meddig marad nyugton, meddig bírja munka nélkül, nem tudni.
– Vissza akarok menni! – mondja határozottan. Felesége, Judit rögtön hozzáteszi, ahogy a sportban sokan, ő is olimpiai ciklusokban gondolkodik. Régebben azt mondta, majd Rio után hagyja abba, manapság meg azt, hogy Tokió után. Egy plusz évet máris kapott, hiszen a világjárvány miatt a tokiói ötkarikás játékokat 2020 helyett 2021-ben rendezik meg. Ez alapján pedig még hónapokig bejárhat az ANK uszodájába.
Bocsánat: a Petrov Anatolij Uszodába!
