Az NKA Universitas Pécs megdolgozott a sikerért, a játékosok a végén megköszönték a szurkolók támogatását
Címlap Sport Harmadszor is...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy csatát hozott a pécsi kosárderbi, amelyen a félidőben még a házigazda PVSK-Veolia vezetett, a folytatásban azonban jobb volt az NKA Universitas Pécs, amely végül tizenkét pontos győzelemnek örülhetett.

A két csapat immár harmadik alkalommal csapott össze a bajnokság során, és az alapszakaszban aratott két győzelem után az NKA Universitas Pécs az alsóházi rájátszásban is nyert a Lauberben. Persze nem volt ez egy könnyű siker, mert a PVSK-Veolia minden tőle telhetőt megtett. A nagyszünetben még Szrecsko Szekulovics együttesének állt a zászló (44-43), a folytatásra azonban elfogyott az erő, a lendület, csökkent a koncentráció (sokadjára volt ez a forgatókönyv ebben a szezonban), ezt pedig kihasználták a vendégek, akik fordítottak, és végül 98-86-ra győzött.

Mindez azt jelenti, hogy két mérkőzés után az NKA Universitas Pécs hibátlan, így aztán 10 pontjával a tabella élén áll, a PVSK-Veolia azonban két veresége miatt 4 pontjával lecsúszott az utolsó helyre (miután a Szeged győzött Oroszlányban). A harmadik fordulóban az NKA az Oroszlányt fogadja, a PVSK pedig a Kecskemétet látja vendégül.

Szrecsko Szekulovics (PVSK-Veolia): – Nagyon nehéz mondani bármit is. Tudom, hogy most jönnek majd a kommentek, hogy én vagyok a hibás mindenért, de az az igazság, hogy ilyen gyenge csapatom nem volt egész karrierem során. Hiába csinálok bármit, megint húsz százalékos a triplamutatónk, ami nagyon gyenge, a lepattanóarány pedig 29-46… Mi mindig a legjobbat akarjuk, de ez a csapat nem tudja megcsinálni. Vagy nem akarja, vagy nem tudja, ez a két lehetőség van. Ez elképesztően frusztráló. Tudom, én vagyok az edző, enyém a felelősség, de egy kicsit elegem van ebből. Hiába jó az edzésmunkánk – mert az valóban rendben van, hét közben jól dolgoznak a srácok –, ha a meccsen egészen egyszerűen nem azt csinálják a játékosok, amit megbeszéltünk. Lassabbak vagyunk, nem akarunk beütni faultokat a végén… Nem értem, és szégyellem magam. Köszönöm a szurkolást drukkereinknek, le a kalappal, elképesztően hálás vagyok nekik, hogy így mellettünk állnak, még ilyen körülmények között is. Nem is értem az egészet. Falfehéren mennek ki a pályára a játékosok, nem látom a tüzet szinte senkiben, miközben teli a lelátó. Lehet engem kritizálni, és én is vagyok a felelős, de ebben a pillanatban fáradt vagyok ahhoz, hogy a játékosokat védjem.

Bojan Szalatics (NKA Universitas Pécs): – A mi szemszögünkből két teljesen különböző félidőt láthattunk. Az első játékrészben nagyon puhák voltunk, sok könnyű pontot engedtünk az ellenfelünknek. Változtattunk a hozzáállásunkon, gyakorlatilag ez volt a győzelem kulcsa. Mindig boldog vagyok, amikor ilyen különbséget látok a lepattanózásban, az utolsó periódusban különösen nagyot változtattunk ebben, jól szedtük a védőlepattanókat, a játékosok hozzáállásán jól látszott a váltás. Gratulálok a hazai csapatnak, és kívánom nekik, hogy maradjanak bent!

PVSK-Veolia–NKA Universitas Pécs 86-98 (15-20, 29-23, 20-30, 22-25)

Férfi kosárlabda NB I. A csoport, alsóházi rájátszás, 2. forduló. Pécs, Lauber Dezső Városi sportcsarnok. Vezette: Cziffra Csaba, Minár László, Szilágyi Bálint. PVSK-Veolia: Vaughn 14/3, Archibald 21/3, Micsovics 3/3, Antóni 7/3, Dzseletovics 33/3. Csere: Radó 2, Molnár 2, Frank 2, Plézer 2. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. NKA Universitas Pécs: Kerpel-Fronius 10, Durham 28/9, Durmo 11, Meleg 24, Brodie 2. Csere: Brbaklics 15/3, Scherer 4/3, Kollár, Herger 2, Bor 2. Vezetőedző: Bojan Szalatics.