Ismét nagy volt az öröm a kozármislenyi öltözőben: a Tatabánya ellen is megszerezték a három pontot a kék-fehérek (Fotó: Kozármisleny FC)
Címlap Sport Így kell ezt ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Végre maradéktalanul kiszolgálta szurkolóit a PMFC labdarúgócsapata, amely ötöt lőtt a vendég Majosnak. A HR-Rent Kozármisleny is győzött, a Tatabánya elleni meccsen szintén öt gól született, de ez a találkozó sokkal szorosabb, izgalmasabb volt.

Az NB II. hetedik fordulójában a két baranyai csapat közül csak a HR-Rent Kozármisleny lépett ma pályára, a Szentlőrinc ugyanis holnap játszik a Kazincbarcika vendégeként. A mislenyiek nagy meccset vívtak a Tatabányával, a szurkolók nem unatkoztak, pokoli izgalmas volt ez a kilencven perc. A házigazdák kétszer is hátrányba kerültek, de mindenki tudja, hogy ilyenkor sem kell őket félteni – képesek felállni a padlóról. Előbb, még az első félidő végén a gólfelelős, Kirchner egyenlített, a második játékrész vége felé Pesti egalizált, majd 2-2-es állásnál jött ismét egy Kirchner-gól, és ezzel megnyerte a meccset a Misleny!

Az NB III-ban a PMFC is hazai pályán játszott, és ezúttal nem ismert kegyelmet, alaposan elpáholta a Majost. A pécsi srácok végig magabiztosan, jól futballoztak, aminek meg is volt az eredménye, hiszen már az első félidőben eldőlt minden, elvégre 4-0 volt az állás. A szünet után már nem potyogtak ilyen sűrűn a gólok, egyszer azért betaláltak a piros-feketék, így a végeredmény ötgólos PMFC-siker lett.

A szintén a harmadosztályban szereplő PTE-PEAC is megszerezte a három pontot, ami nagyon fontos az egyetemisták számára. Egri Krisztián együttese a sereghajtó Dunaföldvár vendége volt, és alaposan megdolgozott a győzelemért: a hazaiak szerezték meg a vezetést az első félidőben egy öngóllal, a szünet után azonban hatalmasat harcoltak a pécsiek, lőttek két gólt, és végül 2-1-re nyertek.

Eredmények: HR-Rent Kozármisleny–Tatabánya 3-2 (gólszerzők: Kirchner 40. és 81., Pesti 78., ill. Vida 15. – 11-esből, Soltész 74.), PMFC–Majos 5-0 (gólszerzők: Preklet 6., Tóth 23., Daru 28., Bachesz 45., Szalánszki 88.), Dunaföldvár–PTE-PEAC 1-2 (gólszerzők: Major 32. – öngól, ill. Győri 59., Lengyel 73.).

A PMFC nem lacafacázott, nekiugrott a Majosnak, aminek végül ötgólos győzelem lett az eredménye (Fotó: PMFC)