A Nyíregyháza második gólját Gengeliczki szerezte – 25 perc kellett hozzá (Fotó: Nemzeti Sport)
Címlap Sport Így nem megy:...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem telt el még fél óra sem, már kétgólos hátrányban volt a PMFC labdarúgócsapata a Nyíregyháza vendégeként: ezek után a vége természetesen vereség lett.

A bajnoki címre hajtó Nyíregyháza értelemszerűen esélyesebb és jobb csapat, mint a bentmaradásért harcoló PMFC, ez tiszta sor. Ugyanakkor úgy elutazni is kár, hogy a játékosok nem koncentrálnak az első pillanattól kezdve, nem hiszik el, hogy van keresnivalójuk.

Márpedig az 57. másodpercben gólt kapni, az elég kapitális baki (a Kozármisleny ellen a 2. percben sikerült…). A 25. percben Géresi még adott egy gólpasszt is, ezzel gyakorlatilag le is rendezte a meccset. A folytatásban is egyértelműen a Nyíregyháza volt a jobb, többször Helesfay Donát bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne nőjön tovább a különbség. A hajrában Hudák révén szabadrúgásból ugyan szépítettek a pécsi fiúk, aminek egy picit lehetett örülni, de itt egyet nem szabad elfelejteni: a PMFC-n már csak a pontok segítenek, az állítólag meg nem adott gólok, be nem fújt tizenegyesek és hasonlók semmit sem érnek.

Veresége miatt a PMFC maradt a kiesést jelentő 15. helyen. A következő fordulóban pokoli fontos találkozó vár a pécsiekre, ugyanis a szintén a bentmaradásért harcoló Tiszakécskét fogadják: azt a meccset mindenképpen meg kell nyerni!

Mátyus János: – Kettőből kétszer követtük el azt a hibát, hogy a mérkőzés elején gólt kaptunk, ami elfogadhatatlan. Most nem tudtunk úgy talpra állni, mint a Kozármisleny ellen, az első félidőben elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottunk. A hajrában ugyan szépítettünk, de el kell ismerni, a hazaiak megérdemelten nyertek.

Nyíregyháza–PMFC 2-1 (2-0)

Labdarúgó-NB II., 27. forduló, Balmazújváros. Vezette: Derdák. Nyíregyháza: Dala – Baki, Alaxai, Gengeliczki – Farkas B. (Vass, 83.), Nagy D. (Sigér, 83.), Kesztyűs B., Nagy B. – Kovácsréti (Temesvári, 90.), Géresi (Novák, 65.), Beke (Gresó, 65.). Vezetőedző: Tímár Krisztián. PMFC: Helesfay – Takács Zs., Rácz L., Pejovics, Hadaró (Majnovics, 65., Lacza, 78.) – Krausz (Miknyóczki, a szünetben), Bachesz, Hudák – Harsányi (Bukovics, 65.), Tóth-Gábor (Gera Z., 65.), Szabó M. Vezetőedző: Mátyus János.

Gólszerzők: Géresi (1.), Gengeliczki (25.), ill. Hudák (82.).