Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár az első gyorsaságikon csak pénteken állnak rajthoz a versenygépek, az 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye programsorozata gyakorlatilag csütörtökön megkezdődik. Megnéztük, szurkolói szemmel mikre érdemes figyelni, hova érdemes menni, és mit nem szabad kihagyni! Nem mellékes: a raliverseny ingyenes!

Ma már bőszen mocorogtak az 55. Mecsek Rallye főszereplői, a versenyzők és persze a csapatok tagjai a városban. Nem csoda, elvégre a program szerint ma 9 és 20 óra között pályabejárást tartanak Bakonyán, ami csütörtökön folytatódik. A technikai gépátvételre 16–20 óra között az Expo Centerben kerül sor, hogy aztán jöjjön a hivatalos teszt Kővágótöttös térségében, amelyre a tervek szerint befut az Ypres–Isztambul Rally mezőnye – a veterán autócsodák az éjszakát a Széchenyi téren töltik, bárki megnézheti őket. A csütörtök egy közönségtalálkozóval zárul, amely során 20 órától a pilótákkal lehet találkozni az Expo Centerben.

Pénteken több helyszínen pörög tovább a Mecsek Rallye programsorozata. Délelőtt a Trabantoké lesz a főszerep, a Széchenyi téren újra akcióba lépnek a papírjaguárok, majd 12–16 óra között a közlekedésbiztonság lesz a célkeresztben a Műjégpályán – kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet a téma.

A rali rajtját 15.30-tól a PTE Brass Band vezeti fel a Széchenyi téren hangulatos élőzenével, hogy aztán már csak a bőgő motorok hangja legyen hallható: 16.30-tól indul a mezőny a belváros szívéből. Akik a pénteki gyorsok megtekintése után még mindig versenyautókat akarnak látni, azok megtehetik a Centrum parkolóban: 21.30-tól „éjszakai versenyautó-kiállítást” tekinthetnek meg.

A szombati hat gyorsaságit követően 15.30-kor kezdődik a célceremónia ismét csak a Széchenyi téren – látványos és izgalmas lesz, érdemes kilátogatni!

A szurkolók, a közönség életét megkönnyítő, kényelmét szolgáló újítás lesz az idei Mecsek Rallye-n, hogy úgynevezett FanZone-okat, szurkolói zónákat alakítottak ki három helyen is. A hosszúhetényit közvetlenül a községből, a remeterétit Pécs-Szentkút irányából, az Orfű-tetőit pedig Abaliget felől lehet megközelíteni. Ezek mindegyikén szervezett és irányított parkolás, büfé és wc-k lesznek, illetve a futamok között a versennyel kapcsolatos legfrissebb információkat is megkaphatják az ottlévők!

Az 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye részletes programja megtalálható ITT!

Az útlezárásokkal kapcsolatos információk ITT érhetőek el!

Az 55. Mecsek Rallye térképét ITT lehet letölteni!