Mindenütt kisüt több órára a nap, de emellett észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Ekkor helyenként futó záporok is kialakulhatnak. Estére kiderül az ég. Az ország délnyugati harmadában mérsékelt marad a légmozgás, másutt viszont többfelé kísérik erős lökések a nyugati, északnyugati szelet. A hőmérséklet kora délután 6 és 12, késő este 0 és +6 fok között valószínű.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Ízig-vérig PVSK-s vezetőedzővel, Juhász Olivérrel vág majd neki a következő szezonnak a PVSK férfi kosárlabdacsapata, amelynek a célja egyértelmű: vissza akar jutni az élvonalba. Az alakuló keret láttán nyugodtan kijelenthető, jó esélye lesz arra, hogy révbe érjen.
A kiesést elfelejteni nem lehet, talán nem is kell, de nincs mese, lapozni kellett, mert az élet megy tovább. A PVSK férfi kosárlabdacsapata immár az NB I. B Piros csoportjára készül – új vezetőedzővel és alaposan átalakított kerettel.
Adott tehát egy ezer szállal a PVSK-hoz kötődő vezetőedző, aki, úgy tűnik, kellőképpen erős játékoskerettel vághat majd neki a bajnokságnak. Nagyon jó húzásnak tűnik, hogy vissza tudták csábítani a válogatott centert, Horti Bálintot, aki tapasztalatával, tudásával rengeteget segíthet. Visszatért a vasutasokhoz továbbá Bíró Levente és Kocsis Zalán is, legutóbb mindketten a Piros csoportban harmadik helyen végzett NKA Pécs csapatában szerepeltek. Természetesen az sem mellékes, hogy akadnak maradók is, Kalmár Viktorra, Bíró Olivérre és Bor Sándorra is számíthat a szakmai stáb.
Az NB I. B Piros csoportjában a következő szezonban tehát két pécsi csapat küzd majd: a PVSK és az NKA Pécs. Tüzes városi derbikre van kilátás!