Címlap Sport Jönnek haza a...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csodálatosan szerepeltek a pécsi versenyzők a Portugáliában, Madeirán megrendezett paraúszó világbajnokságon, Konkoly Zsófia három éremmel térhet haza.

Már úton vannak hazafelé a pécsi úszók Portugáliából, ahol nagyon sikeres világbajnokságot produkáltak. A PSN Zrt./Sportiskola két kiválósága, Konkoly Zsófia és Iván Bence is kitett magáért, előbbi 100 pillangón és 200 vegyesen arany-, 400 gyorson ezüstérmes lett, 100 háton negyedik, 50 gyorson tizedik helyen végzett, utóbbi 100 gyorson tizedik, 200 vegyesen ötödik, 100 mellen nyolcadik helyen zárt. A Pécsi VM Úszószakosztály mindössze 13 éves tehetsége, Hotz Csenge 400 gyorson dobogóra állhatott, bronzérmet szerzett, 100 pillangón hatodik, 200 vegyesen pedig nyolcadik lett.

– Ez egy nehéz világbajnokság volt, a paralimpia után kicsit kevesebb, mint egy évvel. Jól éreztem magam, jól éreztem magam úszás közben is, jólesett újra versenyezni, újra találkozni a versenytársakkal. Sikerült két világbajnoki címet és egy ezüstöt szereznem, ami hatalmas dolog számomra! Természetesen van mit javítani és tanulni, úgyhogy még tudjuk csiszolni ezeket az időeredményeket, amiket most úsztam – értékelt a Pécs Aktuálnak Konkoly Zsófia, akinek immár paralimpiáról, világbajnokságról és Európa-bajnokságról is van aranyérme!

Elképesztően nagy teljesítmény!

Konkoly Zsófia a három éremmel – szép kollekció!

– Elégedett vagyok a teljesítményemmel, két világbajnoki döntő azért nagy dolog! Úgy mentem ki, hogy egyet szeretnék úszni, ebből lett kettő, ráadásul kétszáz vegyesen ötödik lettem. Nem mondhatnám, hogy jó időket úsztam, de nem lehetek elégedetlen. Elég nehéz szezon volt, mert a vizsgaidőszakra esett a felkészülés utolsó pár hete, így megoszlott a figyelem a tanulás és az úszás között – fogalmazott Iván Bence.

Edzőjük, Jancsik Árpád szerint mindketten várakozáson felül teljesítettek: „Bőven van még ebben, de azt hiszem, változtatnunk kell, hogy könnyebb legyen a felkészülés mentálisan, jobban kell ebben őket tehermentesíteni. A mostani eredményekkel ismét bizonyítottak. Most egy óriási pihenő következik, amit bőven megérdemelnek, hiszen Tokió után jóformán csak szusszantak egyet.

Próbáltuk elérni a szintén hazafelé tartó Hotz Csengét és edzőjét, Karsai Pétert, ám nem jártunk sikerrel – amint meg tudjuk őket szólaltatni, természetesen tőlük is kérünk egy értékelést erről az emlékezetes vébéről.

Mindhárom pécsi sportolónak és edzőiknek gratulálunk a világbajnoki szerepléshez!

Hotz Csenge világbajnoki bronzérmes lett 400 gyorson