Címlap Sport Két pécsi lán...
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyetlen lépésre van attól a magyar női kosárlabda-válogatott, hogy 44 év „szünet” után ismét ott legyen az olimpián. A Sopronban zajló selejtező második napján a nemzeti csapat hatalmas meccsen nyert Japán ellen – a győzelemből kivette a részét a két pécsi lány, Juhász Dorka és Kiss Virág is, Iványi Dalma pedig másodedzőként segített!

Kezdjük azzal, hogy jó volt látni, átérezni azt a hangulatot, amit Sopronban a szurkolók teremtettek! Nos, pontosan ilyennek kell lennie egy pokoli fontos tornán a lelátói fílingnek: izzott a csarnok, folyamatosan szurkolt mindenki!

Így nem lehet veszíteni!

Nem is veszítettek a lányok! Elképesztően jó meccset vívtak az olimpiai ezüstérmes Japánnal, s bizony ezt az ellenfelet irtó nehéz volt két vállra fektetni. A japán lányok futottak, mint a mérgezett egér, úgy dobták a triplákat, hogy kalapot emeltünk, mégsem ők nyertek. Azért nem, mert a Rátgéber Akadémia két növendékét, két pécsi lányt, Juhász Dorkát és Kiss Virágot felvonultató magyar válogatott a saját erősségeire támaszkodott: a helyén volt a szívük a játékosoknak, egyetlen pillanatra sem adták fel, és persze kihasználták, hogy magassági fölényben voltak a palánk alatt. Két perccel a meccs vége előtt még 73-73 volt az állás, a hajrát azonban jobban bírta a magyar válogatott, amely végül 81-75-re győzött!

S hogy milyenek voltak a pécsi lányok? Kiss Virág a kezdőben kapott helyet, de végül összesen 10:38 percet játszott, ennyi idő alatt 4 pontig és 2 lepattanóig jutott. Juhász Dorka is a kezdőötös tagja volt, és egyértelműen ő volt az egyik főszereplő ezen a meccsen! A harmadik negyed vége felé, majd az utolsó felvonásban megmutatta, miért is játszhat a WNBA-ben: a legforróbb szituációkban is dobálta a pontokat, szenzációs asszisztokat adott, valamint szedte a lepattanókat – öröm volt nézni!

A mérkőzés után a magyar válogatott vastapsot kapott – megérdemelték a lányok. Akikre vasárnap még egy meccs vár, akkor az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyolokkal találkoznak. A meccsnek pokoli nagy tétje lehet, de lehet tét nélküli is: ha előtte Kanada megveri a japánokat (nem valószínű), akkor már ott is vagyunk a párizsi olimpián, Japán győzelem esetén viszont két vállra kell fektetnünk Spanyolországot. A ma látottak alapján ez utóbbira is képes ez a csapat!

Japán–Magyarország 75-81 (22-13, 10-19, 16-21, 27-28)

Magyarország: Studer Á. 2, Lelik 8/3, Dubei 16/6, Juhász 11/3, Kiss V. 4. Csere: Határ 17, Aho 2, Dombai 10/6, Goree 2, Horváth B. 6/6, Varga A. 3. Szövetségi kapitány: Székely Norbert.