Elképesztő teljesítmény: Konkoly Zsófia két arany- és egy ezüstéremmel zárta a párizsi paralimpiát!
Címlap Sport Konkoly Zsófi...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A párizsi paralimpia egyik sikertörténete egyértelműen a pécsi úszóhoz, Konkoly Zsófiához köthető, hiszen két arany- és egy ezüstérmet is szerzett. Edzője, Jancsik Árpád lapunknak elmondta, szép, szép az Eiffel torony, de…

Fantasztikus teljesítményt nyújtott Konkoly Zsófia a párizsi paralimpián, le a kalappal előtte! Alig kezdődtek el az ötkarikás játékok, és 400 gyorson máris felért a csúcsra az S9-es kategóriában, ezt követően 100 háton – amolyan ráhangolódásként – kilencedik lett, majd fő számaiban hozzátett még két érmet: 200 vegyesen paralimpiai bajnoki címet nyert, 100 pillangón pedig a dobogó második fokára állhatott fel.

Teljesítményéhez Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is gratulált Facebook-oldalán: „Bravó! Csak így tovább, Konkoly Zsófia!”

Edzője, Jancsik Árpád ezt nyilván személyesen tette meg néhány nagy ölelés kíséretében. A szakember lapunk kérésére készségesen összefoglalta az elmúlt napok történéseit, illetve az ezzel kapcsolatos gondolatait, érzelmeit.

– Zsófi immár három különböző versenyszámban paralimpiai bajnok, 400 gyorson, 200 vegyesen és 100 pillangón! Három különböző felkészülést igénylő szám. Mindez azért sikerülhetett neki, mert mindig a legnagyobb alázattal dolgozott, és a legtöbb munkát tette bele. Világklasszis! – fogalmazott a Pécs Aktuálnak Jancsik Árpád, majd így folytatta: – Nagyon büszke edző vagyok. Kisebb csapat segítette a munkánkat, mindenki a szakmája legjobbja. Köszönjük nekik is! A családnak is, ami a láthatatlan támasz a mindennapokban. Nagyon boldogok vagyunk, hogy velünk élhették ezt át a helyszínen. Nagyon fontos az is, hogy egyesületünk, a PSN Zrt.-Pécsi Sportiskola minden, de tényleg minden hátteret biztosított a zavartalan munkánkhoz, enélkül pedig nem sikerülhetett volna.

És hogy milyen pécsinek lenni két paralimpiai arannyal és egy ezüsttel a tarsonyban?

– Szép, szép az Eiffel torony, de alig várjuk, hogy végre megpillantsuk a pécsi tévétornyot! Ha meglátjuk, tudjuk, hogy hazaértünk, otthon vagyunk!

Mindenki nagy szeretettel vár Titeket itthon! Gratulálunk!

Mester és tanítványa: Jancsik Árpád és Konkoly Zsófia csodálatos munkát végez
Ezt a teljesítményt Orbán Viktor sem hagyhatta üzenet nélkül!