Mindenütt kisüt több órára a nap, de emellett észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Ekkor helyenként futó záporok is kialakulhatnak. Estére kiderül az ég. Az ország délnyugati harmadában mérsékelt marad a légmozgás, másutt viszont többfelé kísérik erős lökések a nyugati, északnyugati szelet. A hőmérséklet kora délután 6 és 12, késő este 0 és +6 fok között valószínű.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Magyar Kupában szerzett ezüstéremmel, valamint egy bajnoki ötödik helyezéssel zárták a 2022/2023-as szezont az NKA Universitas PEAC női kosarasai. A csapat húzóembere, vezére egyértelműen a válogatott center, Kiss Virág volt, aki sajnos a következő idényben már nem a pécsieket fogja erősíteni.
Az igazi az lenne, ha a pécsi lányoknak még mindig lenne feladatuk, és készülnének a következő meccsre. Mindez azt jelentené ugyanis, hogy bajnoki éremért küzdenek – ez azonban sajnos nem jött össze ebben a szezonban. A dobogóról szőtt álmokkal kapcsolatban a végállomást a Szekszárddal szemben elveszített negyeddöntős párharc jelentette, amely során ha az első meccset megnyeri hazai pályán az NKA Universitas PEAC, talán minden másképp alakul. A folytatásban aztán a Vasast, majd a TFSE-MTK-t is legyőzték a pécsiek, aminek köszönhetően végül az ötödik helyen zártak.
A csapat egyik legfontosabb láncszeme Virág volt, aki ebben a szezonban ismét szintet lépett. Szinte az összes mérkőzésen jó teljesítménnyel rukkolt elő, amit gyakran megfűszerezett némi extrával is – elsősorban erre, az ő kiváló, stabil játékára épített az NKA Universitas PEAC.
Ez a cikk most folytatódhatna azzal, hogy mit vár az NKA Universitas PEAC 2-ese a következő szezontól pécsi színekben – de Kiss Virág nemrég az Instagram-fiókján keresztül bejelentette, hogy búcsúzik, mert máshol folytatja a pályafutását. Nagy kár érte, hiszen egy saját nevelésű, nagyon magas szinten teljesítő kosarasát veszíti el a csapat, aki nem mellesleg a szurkolók nagy kedvence, és sok pécsi, baranyai kislány példaképe.
A kaposvári születésű Kiss Virág 13 évesen került először Pécsre, s kisebb-nagyobb kitérőkkel hat szezont töltött itt. Reméljük, hogy egy-két év múlva ismét PEAC-mezben kosarazik – egy euroligás csapatban!