
A Morgen Ferdinánd Emlékbajnokságon, vagyis az U21-es fiúk országos döntőjén is dobogón végzett a Nemzeti Kosárlabda Akadémia: a pécsi srácok bronzérmesek lettek. Az akadémista tehetségek már az ötödik éremnél tartanak.
Nagyon jó szezont fut a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, hiszen sorra szerzi az érmeket az országos bajnokságon. Eddig hat döntőn vettek részt a pécsi fiatalok, és öt alkalommal a dobogón végeztek: a junior lányok megvédték a bajnoki címüket, aranyérmesek lettek a kadett és a gyermek fiúk is, valamint bronzéremmel zárta az idényt az U21-es fiú csapat és a junior fiú együttes is.
Az utolsó érem az U21-es fiúkhoz kötődik, akik a hétvégén Budapesten megrendezett országos döntőn végeztek a dobogón. A három meccsükből kettőt megnyertek a srácok, kezdésként a Vasast múlták felül 69-64-re, majd alulmaradtak a későbbi győztes DEAC-cal szemben, hogy aztán a bronzmeccsen nagyon magabiztosan verjék a Sopront (84-69). Az igazsághoz tartozik, hogy nem voltak könnyű helyzetben, mert sérülés miatt nem számíthattak az NB I. A-csoportos csapatban is játszó Mezőfi Márkra, az első meccsen pedig megsérült egy másik meghatározó játékos, Bor Gábor.
A hétvégén újabb két döntőn lesznek érdekeltek a Nemzeti Kosárlabda Akadémia tehetségei: a serdülő lányok tornájának június 5–8. között az NKA Aréna ad otthont, a serdülő fiúk pedig ugyanebben az időpontban Budapesten igyekeznek majd megvédeni bajnoki címüket.
NKA Universitas Pécs U21–Sopron KC U21 84-69 (16-21, 32-21, 17-9, 19-18)
Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, bronzmérkőzés. NKA Universitas Pécs U21: Lukácsi 9/3, Rátgéber 8, Szita 2, Kollár 31/9, Korszunszkij 4. Csere: Emelieze 11/3, Kelemen 9, Burony 8, Mucha 2, Pap, Füzesi, Fonyó. Vezetőedző: Miljan Rakics. Sopron KC U21: Meszlényi 8, Bősze 12, Flasár 20, Gadácsi 10/3, Keller 9. Csere: Monostori 4/3, Kovács Á. 2, Ölbey, Koch 2, Nyerges, Baumgartner 2, Balázs D. Vezetőedző: Meszlényi Róbert.
Miljan Rakics: – Büszke vagyok a srácaimra, nagyon bátran játszottak, a szívüket és a lelküket is kitették a pályára. Mindent megtettek, amit kértem tőlük, megérdemelten nyertünk!