
Idén lesz ötvenéves a Pécsi Mecsek Futball Club, vagyis a PMSC, amelyet ma már PMFC-ként ismerünk: 1973 februárjában alakult meg a város öt csapata, a Pécsi Dózsa, a Helyiipari SK, az Ércbányász, a Pécsi Bányász és az Építők egyesüléséből. Május 13-án, szombaton születésnapi bulit rendeznek a labdarúgócsapat tiszteletére!
A Pécsi Dózsa, a PMSC, majd a PMFC rengeteg örömet szerzett az elmúlt évtizedekben a pécsi, baranyai futballbarátoknak. Nagyon szép győzelmek fűződtek a focicsapat nevéhez a hazai élvonalban, de a nemzetközi porondon is megmutathatták magukat a kiváló pécsi játékosok: a Dózsa a Vásárvárosok Kupájában a Mecsekaljára hozta a Juventust és a Newcastle-t, a PMSC pedig összecsaphatott a Manchester Uniteddel, a Feyenoorddal és a Stuttgarttal is. Fantasztikus idők voltak!
A PMSC (amelyből 1995-ben lett PMFC) szép lassan, velünk, szurkolókkal együtt idősödött meg, s immár ötvenéves: 1973 februárjában alakították meg. Legnagyobb sikereit a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején érte el, amikor Garami József irányításával az 1985/1986-os szezonban bajnoki ezüst-, az 1990/1991-es idényben pedig bronzérmes lett, az 1989/1990-es évadban pedig Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.
A nagyon szép jubileum kapcsán a klub korábbi kiváló, válogatott játékosa, edzője, a PMSC Öregfiúk Egyesületének elnöke, Mészáros Ferenc fejéből kipattant az ötlet: ezt méltóképp meg kell ünnepelni!
– Már csak azért is, mert a mostaniak közül nem sokan fogjuk megélni a következő ötvenediket – mondta a Pécs Aktuálnak fanyarkás humorral Mészáros Ferenc. – Május 13-án, szombaton tartjuk meg a „születésnapi bulit”, az eseménynek sikerült megnyernem a PMFC jelenlegi vezetését, valamint a várost és a PSN Zrt-t is. Egésznapos programmal készülünk, amelyben szerepel két mérkőzés is: a Művészválogatott az egyik jelenlegi NB I-es klub öregfiúkcsapatával csap össze, majd a PMSC öregfiúk fogadják a Fradi öregfiúkat! Szerettük volna Pécsre csábítani a Feyenoordot vagy a Manchester Unitedet, de például előbbi akkora összeget kért a fellépésért, ami számunkra vállalhatatlan. A folytatásban pedig lesz egy gálavacsora, majd a Lauber Dezső Sportcsarnokban egy retrobulival zárnánk a napot, amelyen ismert fellépők, zenekarok szórakoztatnák a jelenlévőket.
Az ötvenéves születésnap apropóján egy olyan álom is megvalósulhatna, amelyet abszolút megérdemelne a klub, az elmúlt évtizedekben itt szereplő futballisták, edzők, dolgozók, és persze a hozzájuk ezer szállal kötődő szurkolók: megvalósulhatna egy múzeum!
– A Pécsi Dózsa, a PMSC, a PMFC relikviái, ereklyéi kapnának itt helyet, a múzeum ideiglenes otthona pedig az Id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpont lehetne egészen addig, amíg meg nem épül az új pécsi stadion – fogalmazott Mészáros Ferenc. – Több mint hetven év emlékei kerülnének ide, nagyon szép gyűjteményt lehet összehozni, ennek a szervezését már el is kezdtem.
A pécsi futballért rajongók számára sűrű lesz az a bizonyos május közepi hétvége, ugyanis amellett, hogy 13-án, szombaton nem lehet majd kihagyni a születésnapi bulit, vasárnap utazni kell Szentlőrincre, hiszen megyei rangadó vár a PMFC-re az NB II-ben! Úgy szép az élet, ha zajlik!