Címlap Sport Nagyon odatet...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiválóan szerepeltek a közelmúltban Budapesten megrendezett rangos nemzetközi versenyen, a 17. Hungarian Openen a ZR Team Pécs sportolói: heten indultak és összesen nyolc érmet szereztek. A pécsi klub nagyon büszke arra, hogy grapplingben van két válogatottjuk, és hogy négyen viselhetnek barna övet.

A Budapesten megrendezett 17. Hungarian Open a legszínvonalasabb hazai brazil jiu-jitsu verseny volt, amelyre még Brazíliából is érkeztek sportolók. A ZR Team Pécset heten képviselték, nem akárhogyan: összesen nyolc érmet szereztek, három-három aranyat és ezüstöt, továbbá két bronzot.

– Nagyon örültünk annak, hogy Gerényi Tamás hozta a tőle elvárt eredményt és aranyérmes lett, miként annak is, hogy Francisc Rajmund több második és harmadik helyezés után végre felállhatott a dobogó tetejére – mondta a Pécs Aktuálnak a vezetőedző, Herceg Olivér. – Kellemes meglepetést szerzett Kocsis Dominik, aki az első versenyén rögtön két érmet is begyűjtött, Hein Péternek viszont ezúttal nem volt szerencséje, sajnos elszállt a térde, emiatt fel kellett adnia a versenyt, pedig biztosan felléphetett volna a dobogóra.

A pécsi klub sportolóinak sikerei már csak azért is elismerésre méltóak, mert mindössze néhány éve működnek (2016-ban indult a ZR Team Pécs). Ennek ellenére grapplingben (földharc) van két felnőtt válogatottjuk Gacs Gergő és Gerényi Tamás személyében.

– Támogatást nem kapunk, így full önerőből csináljuk, de ez van, szeretjük ezt a sportot. A válogatottjaink mellett arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy négyen, Gerényi Tamás, Kocsis Zoltán, Vajda Tamás és jómagam is barna övet viselhetünk, ami a fekete alatti utolsó fokozat. Nagyon bízom benne, hogy belátható időn belül mindannyian megszerezzük a legmagasabb övfokozatot! Az eredményeink bizonyítják, hogy magas szintű szakmai munka folyik a klubnál: egy pontosan kidolgozott koncepció alapján dolgozunk, amelynek köszönhetően a hozzánk kerülő sportolók viszonylag rövid idő alatt szép sikereket tudnak elérni – fogalmazott Herceg Olivér, akinek a munkáját az edzéseken Kocsis Zoltán és Gerényi Tamás segíti.

A pécsi jiu-jitsusok célja az, hogy a jövőben külföldön is megmutathassák, mire képesek. Szeretnének majd nemzetközi versenyeken indulni, illetve nagy álom, hogy a sportág Mekkájában, az Egyesült Államokban is szőnyegre léphessenek.

A ZR Team Pécs eredményei a 17. Hungarian Openen: Gerényi Tamás nogi -85 kg 1. hely, nogi abszolút 3. hely; Francisc Rajmund gi 76 kg 1. hely; Heréb Máté nogi -75 kg 2. hely; Barna Tamás gi 88,3 kg 2. hely; Hein Péter gi 94,3 kg 5. hely; Kocsis Dominik nogi -95 kg 2. hely, nogi +85 kg abszolút 1. hely; Kiss Ádám gi 94,3 kg 3. hely.

A nagyon kemény és magas színvonalú szakmai munkának megvan az eredménye
Kocsis Dominik bemutatkozása nagyon jól sikerült, első versenyén rögtön aranyéremnek örülhetett