
A világ folyamatosan változik, fejlődik, és bizony nyitottnak kell lenni az újra: a korfball és annak strandváltozata egyre nagyobb népszerűségnek örvend az országban, és persze Pécsett is. Örömteli hír, hogy a közelgő világjátékokon a PTE egyik hallgatója is ott lesz a magyar strandkorfball-válogatottban.
A strandkorfball most debütál majd a világjátékokon, vagyis a nem olimpiai sportágak nagy nemzetközi viadalán. A eseményre augusztus 7–17. között Kínában, Csengtuban kerül sor, és nagy örömünkre ketten is képviselik majd a pécsi színeket: amint azt korábban lapunkban is megírtuk, a Magyar Korfball Szövetség elnöke dr. Cselik Bence lett, aki természetesen ott lesz a világjátékokon, a hatfős strandkorfball-válogatott egyik tagja pedig a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, a TTK alumnusa, Bellusz Kristóf.
– Kristóf az egyetemi sportolói modell megtestesítője, hiszen amellett, hogy a PTE hallgatója, emellett magas szinten sportol is, a PEAC strandkorfball csapatának meghatározó tagja, vagyis ő egy igazi követendő példa a többiek számára – fogalmazott lapunknak Cselik Bence. – Az ő egyetemi és sportolói pályafutásán keresztül is látszik, hogy összeegyeztethető a tanulás és az élsport, ebben pedig kiváló partner a PTE és az egyetem sportirodája is.
Bár a magyar válogatott először szerepel majd a világjátékokon, magasra tették a lécet a játékosok: azt mondják, éremért mennek. Az elnök szerint kicsit merész ez a cél, ám rögtön hozzáteszi, a csapat a negyedik helyen kvalifikálta magát az eseményre – márpedig innen már csak egy lépés a dobogó…
Hajrá, magyarok!