Tóth-Gábor Kristóf megszerezte szezonbeli tizenegyedik gólját, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a PMFC legyőzze a Csákvárt (Fotó: PMFC)
Címlap Sport Pocsék hétvég...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tudott nyerni egyik NB II-es baranyai labdarúgócsapat sem, pedig a PMFC és a Szentlőrinc is hazai pályán játszott: a pécsiek legalább egy pontot megszereztek, a lőrinciek viszont ugyanúgy kikaptak, mint a HR-Rent Kozármisleny a Gyirmót otthonában.

Nagyon bíztak benne a PMFC szurkolói, hogy két nyeretlen bajnoki után végre győzelemnek örülhetnek, s hazai pályán valóban jó esély volt rá, hogy Weitner Ádám együttese két vállra fektesse a középmezőnyhöz tartozó Csákvárt. Ha nem ilyen a kezdés, talán sikerül is három pontot szerezni, de sajnos a vendégek már a 6. percben előnybe kerültek Ominger révén (0-1). A folytatásban még egy kapufájuk is volt, és már nagyon úgy tűnt, hogy előnnyel mehetnek az öltözőbe, amikor nem sokkal a félidő előtt Tóth-Gábor Kristóf egyenlített (1-1). A második félidő elején a pécsi csatár majdnem megszerezte a vezetést is, majd miután a 75. percben Torvund kiállítását követően emberelőnybe került a PMFC, mindenki azt remélte, hogy a hazaiak csak begyötrik a második gólt. A legközelebb Gera állt hozzá, ám lövését bravúrral védte Auerbach, ezzel pedig maradt a csalódást keltő 1-1-es végeredmény.

A Szentlőrincre hazai pályán nagyon fontos mérkőzés várt, hiszen a szintén a bentmaradásért küzdő Budafokot fogadta. Jól kezdődött a meccs a hazaiak szempontjából, Rétyi Róbert szép góljával ugyanis már a 12. percben vezetést szereztek (1-0), és bár a vendégek veszélyesen futballoztak az első félidőben, egyszer sem tudtak betalálni. Sajnos ami késett, nem múlott. A szünet után hamar egyenlített a Budafok Beke révén (1-1), majd amikor a hajrában folyamatosan nyomott a Szentlőrinc, jött a hidegzuhany: Beke ismét betalált, ezzel beállította a végeredményt (1-2).

A HR-Rent Kozármisleny számára minden pont aranyat ér, ugyanakkor mindenki tisztában volt vele, hogy a Gyirmót otthonában nem sok sansz van a győzelemre, de még a döntetlenre sem. A házigazdák nagy fölényben voltak a mérkőzés elején, és ezt hamar gólra is váltották: Szegi már a 17. percben betalált. A folytatásban nagyon sokáig nem változott az eredmény, vagyis a mislenyieknek volt esélyük a meglepetésre, a hosszabbításban azonban nem ők, hanem a Gyirmót lőtt gólt, és ezzel eldőlt a bajnoki (2-0).

Miután a Dorog pontot szerzett, a Kozármisleny viszont kikapott, a baranyai csapat lecsúszott az utolsó helyre. A Szentlőrinc ugyan maradt a 17. pozícióban, de egy-egy ponttal közelebb került hozzá a Békéscsaba és a Dorog is. A PMFC a döntetlennel maradt a harmadik helyen, az előnye azonban két pontra csökkent a Gyirmóttal szemben.

Egy osztállyal lejjebb, az NB III. Közép csoportjában nagyon szép győzelmet aratott a PTE-PEAC, amely a Dabas otthonából hozta el a három pontot. Lőrinc Antal együttese a második félidőben szórta meg ellenfelét, s végül meg sem állt négy lőtt gólig, miközben egyet sem kapott.

Eredmények: PMFC–Csákvár 1-1 (gólszerzők: Tóth-Gábor 43. perc, ill. Ominger 6. perc), Szentlőrinc–Budafok 1-2 (gólszerzők: Rétyi 12. perc, ill. Beke 52. és 85. perc), Gyirmót FC Győr–HR-Rent Kozármisleny 2-0 (Szegi 17. perc, Berki 92. perc), Dabas–PTE-PEAC 0-4 (gólszerzők: Bohata 58. perc, Kása 67. perc, Gelencsér G. 87. perc, Udvardi 93. perc).