A szentlőrinci csapat nem lassít, ha így folytatja, szép lassan fellép a dobogóra az NB II-ben (Fotó: Szentlőrinc)
Címlap Sport Potyogtak a g...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon szép győzelemmel folytatta tavaszi szereplését a Szentlőrinc NB II-es labdarúgócsapata, amely négy góllal győzött Csákváron. A PMFC is kitett magáért az NB III-as szezonnyitón, hazai pályán négyet lőtt a Főnixnek, a PTE-PEAC pedig kis híján megfricskázta az éllovast.

A Szentlőrinc veretlen volt tavasszal három fordulót követően, de csak egy meccset nyert meg. Most behúzta a másodikat is, ráadásul nem is akárhogyan: idegenben, a Csákvár otthonában győzött 4-0-ra! Nagyon nehéz feladatot oldottak meg kiválóan Waltner Róbert tanítványai, hiszen a tabella hatodik helyezettjéhez utaztak, ám egyértelműen jobbak voltak a hazaiaknál. Az első félidőben Nagy Richárd és Novák Zsombor is betalált, a folytatásban aztán sokáig nem esett gól, majd a hajrában a csereként beálló Hajdú Roland duplázott, így a lőrinciek végül 4-0-s győzelmet arattak.

A Szentlőrinc ennek a sikernek köszönhetően fellépett a negyedik helyre, de a holnap játszó HR-Rent Kozármisleny visszaelőzheti.

Waltner Róbert: – Jól játszó Csákvár ellen diadalmaskodtunk. Eddig is megvoltak a helyzeteink, de ezúttal be is rúgtuk a ziccerereinket. Ilyen az NB II…

Csákvár–Szentlőrinc 0-4 (0-2)

Labdarúgó NB II., 19. forduló. Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás. Csákvár: Zelizi – Szalai, Pál B., Karacs, Varga B. – Farkas (Szakály D., 77.), Mészáros (Dencinger, 70.), Dusinszki (Major, 77.) – Haragos (Juhász, 70.), Nagy Z., Szabó B. (Ominger, 64.). Vezetőedző: Tóth Balázs. Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Szekszárdi M., Poór, Papp (Szolgai, 62.) – Kesztyűs M. (Szekszárdi T., 77.), Rab – Bőle (Hajdú, 77.), Nyári, Nagy R. – Novák (Tóth-Gábor, 71.). Vezetőedző: Waltner Róbert.

Gólszerzők: Nagy R. (18.), Novák (33.), Hajdú (78., 86.).

Az NB III-ban most kezdődött a tavaszi szezon, és a PMFC nagyon jól vette az első akadályt, hazai pályán 4-1-re győzött a Főnix ellen. Kétségtelen, ez a meccs a kötelező kategóriába tartozott, ugyanakkor minden sikerért meg kell dolgozni – ezt most meg is tette Aczél Zoltán együttese, amely a találkozó elején hátrányba került, ám már az első félidőben fordított, és végül magabiztosan nyert. A harmadosztályban szereplő másik pécsi csapat, a PTE-PEAC a listavezető Nagykanizsa otthonába látogatott, és majdnem hatalmas szívességet tett a PMFC-nek, hiszen sokáig döntetlenre állt. A hajrához közeledve azonban betaláltak a házigazdák, akik végül ezzel az egyetlen góllal verték az egyetemistákat.

Eredmények: PMFC–FC Főnix 4-1 (gólszerzők: Hegedűs 16. perc, Tóth Z. 30. perc, Daru 76. perc, Szalánszki 88. perc, ill. Gruber 8. perc), Nagykanizsa–PTE-PEAC 1-0 (gólszerző: Nagy K. 78. perc – 11-esből).

A PMFC elkapta a tavaszi rajtot, kiszolgálta szurkolóit, hiszen négy gólt rúgott hazai pályán (Fotó: PMFC)