Címlap Közélet Közösség Szeptemberben...

Szeptemberben bezárják a Lauber Dezső Sportcsarnokot Pécsett, több hónapig is eltarthat a korszerűsítés

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon valószínű, hogy szeptembertől több sportoló szorulhat ki a pécsi sportcsarnokból. Meccsek sem lesznek ott. Az ok, hogy – bár erről hivatalosan nem tájékoztatták még a pécsieket – felújítási munkálatok kezdődhetnek az épületben. A Pécs Aktuál megbízható forrásból úgy tudja: energetikai korszerűsítés zajlik majd, azaz napelemeket és külső szigetelést is kap az épület. Ezt később a PSN Zrt. is megerősítette kérdésünkre, részleteket azonban még nem közölt.

„Rendkívül elavult a sportcsarnok, ahol a csapatok már nem tudnak a kor elvárásainak megfelelően edzeni”

– vallotta egy neve elhallgatását kérő sportoló, aki egyrészt nagyon örül a felújításnak, másrészt viszont nehezményezte annak időzítését. Szerinte a lehető legrosszabbkor nyilvánítják munkaterületté a csarnokot, ami a tervek szerint legalább 1,5 hónapig, de akár tovább is zárva lehet mind a sportolók, mind a szurkolók előtt.

Szeptembertől több sportolónak máshol kell edzeni

– Ha májusban kezdték volna, könnyebb lenne az életünk. Most azonban úgy néz ki, szeptembertől más helyre kell mennünk, ami azért az iskolák sportcsarnokainak kapacitását elnézve nem lesz könnyű – mondta a sportoló. Egy másik forrásunk szerint a csapatok nagy részének van saját sportcsarnoka is, egyedül a kézilabdacsapat van nehéz helyzetben.

Két kosárlabdacsapat, egy kézilabda- és egy futsalcsapat is érintett

– Úgy tudjuk, többször nekifutott már a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a felújításnak. De most úgy tűnik, el is kezdik, bár a felújítás nem lesz teljes körű – mondták. Ennek is örülni kell, főleg ha elkészül.

Hogy hol lesznek a meccsek, ha nem a Lauber Dezső Sportcsarnokban?

Egyelőre kérdéses, mert nem minden pécsi csarnok felel meg a több ezres tömeg befogadására. Természetesen az ügyben megkerestük a PSN Zrt.-t is, akik levélben ígértek választ kérdéseinkre. Ezeket kérdeztük:

  • Mit lehet tudni a felújításról? Mit érint (úgy tudjuk energetikai felújításról van szó)?
  • Milyen forrásból tudják ezt megoldani? Meddig kell befejezni?
  • Mikor és kiket érint a kiköltözés? Két kosárlabda, egy kézi, egy futsal csapat és utánpótlás is?
  • A konditerem és tornaterem is érintett?
  • A szurkolók szemszögéből: hol lesznek majd a meccsek? Mit lehet erről tudni?
  • Ki a kivitelező?

A Pécs Aktuál úgy tudja, hogy a Lauber Dezső Sportcsarnok új napelemeket, külső szigetelést, nyílászárót kap, ami a jövőben megkönnyítheti az üzemeltetést. A felújítás költségét hivatalosan még nem közölték, ugyanakkor egyes becslések szerint akár 100 milliós nagyságrendű is lehet.

Amint reagál a PSN Zrt., cikkünket természetesen frissítjük!

VÁLASZOK:

  1. Mit lehet tudni a felújításról?

A felújítás a „TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00008 azonosítószámú Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése” című, 2018. július 25. napján benyújtott és 2019.január 14. napján hatályba lépett támogatási szerződés alapján valósulhat meg. Az első közbeszerzési eljárás forráshiány miatti eredménytelenné nyilvánítását követően, a második közbeszerzési eljárás van folyamatban. Eredményes közbeszerzési eljárás lezárása esetén kerülhet megvalósításra a tárgyi projekt.

A TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00008 – „Lauber Dezső Sportcsarnok energetikai fejlesztése II. „tárgyú kiviteli munkák során a főépületen energetikai felújítás történik, projektarányos akadálymentesítéssel, valamint önerőből megvalósuló, a tárgyi pályázatban nem támogatott munkák, az alap műszaki tartalom megvalósításához szükséges műszaki tartalmakkal kiegészítve.  Az energetikai felújítás során a főépület homlokzatára és a lapostetőre hőszigetelés kerül. Valamint nyílászárócsere, új légkezelő berendezések, hő és füstelvezető rendszer, projektarányos akadálymentesítés, fűtéskorszerűsítés kerül megvalósításra. Opciós műszaki tartalomként: napelem rendszer telepítése és a küzdőtér világítás korszerűsítése történik.

2. Milyen forrásból tudják ezt megoldani? Meddig kell befejezni?

A „TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00008 azonosítószámú Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése című, 2019. január 14. napján hatályba lépett támogatási szerződés alapján a támogatás összege bruttó 806.577.000,- Ft. Melyből bruttó 717.550.000,- Ft áll rendelkezésre az építéshez kapcsolatos munkákhoz.

A Közgyűlés 2018. évben a nem elszámolható költségek fedezeteként bruttó 20.000.000,- Ft önerő biztosításáról döntött.

A tárgyi beruházás vonatkozásában az uniós értékhatár szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás még folyamatban van. Szerződéskötéstől számított 6 hónap áll rendelkezésére a Nyertes Vállalkozónak a kiviteli munkák elvégzésére.

3. Mikor és kiket érint a kiköltözés? Két kosárlabda, egy kézi, egy futsal csapat és utánpótlás is?

A Sportcsarnokot mindaddig tudják használni a csapatok, amíg azt át nem kell adni a kivitelező számára, mint munkaterületet. Ennek időpontja csak a nyílt közbeszerzési eljárás lezárulta után, a kivitelezővel folytatott egyeztetéseket követően lesz ismert. Az egyeztetések során mindent elkövetünk annak érdekében, hogy munkálatok a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozzák a sportcsarnok használóinak.

A korszerűsítési munkálatok csak a főépületet érintik, az épület nyugati oldalán lévő nyaktagot nem, így az aerobik termek működése zavartalan lesz. Konditerem nem üzemel a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Bár a felújítás időrendjével kapcsolatban sok még a nyitott kérdés, a csapatokkal már hónapokkal ezelőtt felvettük a kapcsolatot és jeleztük feléjük, hogy előreláthatóan gondoskodni kell alternatív mérkőzés helyszínről. Ezt a sportszervezetek képviselői tudomásul vették és elkezdtek dolgozni a megoldáson, minden bizonnyal tájékoztatni fogják a szurkolókat, amint lesznek végleges információk. A magunk eszközeivel természetesen mi is igyekszünk ezt az átmeneti időszakot megkönnyíteni a csapatok számára.

A tárgyi beruházás vonatkozásában az uniós értékhatár szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás még folyamatban van, annak lezárultáig (illetve az eredményhirdetésig) – a közbeszerzési törvény előírásaira tekintettel – a vállalkozót Ajánlatkérő Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata nem nevezheti meg.


KORÁBBAN ÍRTUK: